Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Hangyaboly lepte el a sporttelepet

Hangyaboly lepte el a sporttelepet

2016. június 19. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Jó napot, jó szurkolást kedves nézőink, szeretettel köszöntjük önöket az első Hangyaboly Sportnapon, Zircen!

haspo_001.JPG

Mintegy 300 óvodás foglalta el egyszerre az Alkotmány utcai sporttelepet, amely így úgy nézett ki, mint egy hangyaboly. Innen ered a rendezvény neve.

haspo_002.JPG

A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde és Zirc Városi Önkormányzat közös szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy a gyermekeket játékos eszközökkel közelebb hozza a sport, a mozgás szeretetéhez, és tovább erősödjön a kapcsolat a térség óvodái között.

 haspo_003.JPG

A házigazdák mellett nyolc helyről érkeztek csapatok a sportnapra: Csetény, Porva, Dudar, Bakonyszentkirály, Nagyesztergár, Olaszfalu fogadta el a szervezők meghívását. Borzavár és Lókút tagintézmények közös csapatot indítottak, és a bázisintézmény is két-két csoport egyesített erőivel képviseltette magát.
haspo_004.JPGRegenerálódás…

A csapatok különféle fantázianeveket választottak maguknak, vagy éppen az intézmény nevéből alakították ki a csapatnevet: Tündéri Manókert (Borzavár-Lókút), Szélkerekek (Körzeti Egységes Óvoda- Bölcsőde Csetény), Nefelejcs (Porvai Nefelejcs Német Nemzetiségi Óvoda), Kiskópé (Kiskópé Óvoda Dudar), Csupa Csikó (Kerekerdő Óvoda Bakonyszentkirály), Tódi (Fészek Német Nemzetiségi Óvoda, Nagyesztergár), Kisvakond (Kuntich Etelka Napköziotthonos Óvoda, Olaszfalu). A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde csapatai: Gepárdok (Galagonya-Kamilla csoport), Mákvirágok (Boglárka-Hétszínvirág csoport), Párducok (Napraforgó-Hóvirág csoport), Kenguruk (Harangvirág-Bóbita csoport), Tetőtéri Kismanók (Kankalin-Tőzike csoport).
haspo_005.JPG

A program Dobosné Csukárdi Krisztina, Radics Valterné óvodapedagógusok és Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető főszervezésében zajlott le. A házigazda intézmény vezetője köszöntötte a résztvevőket, és ismertette a sportvetélkedő lebonyolítási rendjét, a fontosabb technikai információkat. Külön köszöntötte Németh Lászlót, aki korábban már több játékot is adományozott a zirci óvoda részére, és erre az alkalomra újabb ajándékkal lepte meg a gyerekeket.
haspo_006.JPG

 Az óvodapedagógusok ötletes akadálypályát alakítottak ki a sportpályán. Ugyanitt kislabdával konzerves dobozba célozhattak a gyerekek, az Ovi-Foci pályán pedig különböző játékos feladatok vártak rájuk. Sorverseny, „röplabdameccs” fűszerezte a vetélkedőt.

 

s1.jpg

s2.jpg

s3.jpg

s4.jpg

s5.jpg

Kísérőprogramként fociztak, futottak, gurultak a fűben, élvezték a napfényt, a szabadságot.

1o.jpg

 

2o.jpg

Tenyeremen hordom a „Kék Bolygót”, enyém a világ!

3o.jpg

 haspo_015.JPG

Volt olyan csapat, amely egységes viseletben jelent meg. Olaszfalu például fehér pólóban és kék kendőben érkezett, a dudariak pedig méhecskékhez hasonlítottak a sok „hangya” között sárga trikójukkal. Talán a legtüneményesebb az a kisfiú volt, aki cumival a szájában, játék-nyuszival a kezében szelte át az akadályokat. Egyik adta az erőt, a másik kabalaként szolgált.  

haspo_016.JPG

Laci bácsi ajándékjátékát nagyon élvezték a gyerekek

haspo_017.JPG

A programnak az is célja volt, hogy a Zirc Városi Önkormányzat és az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány által pályázati úton létrehozott Ovi-Foci Pályát a térség óvodái is kipróbálhassák. A sporttelep dombjára épített mini aréna gyermekricsajtól volt hangos, olyannyira, hogy a járókelőket is megállította, és nézőivé váltak az eseménynek…

haspo_018.jpg

A játékos sorversenyt követően az óvodapedagógusok hálóval osztották ketté a kis műfüves grundot, és kezdődhetett a „röplabda-bajnokság”…

haspo_019.JPG

 A pálya körül szurkolótáborok alakultak, és hallatlan biztatásban részesítették labdázó társaikat. „Hajrá Kismanók, hajrá Kismanók!” – hallatszott az egyik kapu mögül. „Gepárdok, Gepárdok!” – szólt a biztatás a másik oldalról. 

haspo_020.JPG

 haspo_021.JPG

A kis „B közepek”

o5.jpg

A sportolást követően jöhetett a jól megérdemelt frissítő, a házigazda intézmény citromos vízzel, vajas kenyérrel és zöldséggel várta a gyerekeket és kísérőiket az intézmény előtti kis konyhakertben.

o8.jpg

Konyhakerti piknik

o6.jpg

A szervezők minden csapatot emléklappal jutalmaztak és valamennyi résztvevő gyermek átvehetett egy emlékkártyát, illetve a Zirc-Coop Zrt. felajánlásának köszönhetően egy-egy müzli szeletet.
o7.jpg

Szemlélődés, a háttérben aktív pihenés

A játékos feladatokat ügyesen teljesítették a gyerekek, de a legfontosabb, hogy jól érezték magukat, boldogságot írt az arcukra ez a sportos délelőtt. A délutáni alvással pedig alighanem, senkinek nem volt gondja…   

 

Kelemen Gábor

www.zirc.hu

Szólj hozzá! beszámoló program program zircen Tovább
Hangyaboly lepte el a sporttelepet Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után
  • Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20. Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20.
  • Nyílt nap az oviban - Zirc, 2023.04.19., szerda Nyílt nap az oviban - Zirc, 2023.04.19., szerda
  • Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban
  • Zircen cseréltek eszmét a középiskolai igazgatók Zircen cseréltek eszmét a középiskolai igazgatók

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása