Májusi rendes ülését Kardosréten, a Csalogány Étteremben tartotta Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. Támogatásokról, fejlesztésekről születtek elsősorban döntések.
Napirend előtt városunk közelmúltban elhunyt néhai polgármesterének, dr. Varga Tibornak az özvegye, Vargáné Boda Emília kért szót, és megköszönte a képviselő-testületnek, hogy férjét az önkormányzat saját halottjának tekinti. Mint elmondta, jó érzést és sok segítséget nyújtott mindez a családnak. „Tudom és hiszem, hogy Tibor ezért nagy alázattal tekint le rátok. Ha néha rá gondoltok, vagy esetleg emlegetitek, kérlek benneteket, hogy csak a jóra emlékezzetek. Erőt, kitartást, eredményes munkát kívánok nektek, vigyázzatok a városra és mindenkire, aki itt él.”
Vargáné Boda Emília köszönetnyilvánítása a városvezetés felé
A kardosréti lakosok közül többen is éltek a kihelyezett testületi ülés adta lehetőséggel, eljöttek az „éttermi fórumra”, megfogalmazták gondolataikat, elmondták a problémáikat. A legnagyobb érdeklődést a belterületet a városrésszel összekötő vegyes forgalmú, gyalogos és kerékpáros közlekedésre egyaránt alkalmas út váltotta ki, amely éppen a Csalogány Étteremig vezetne.
Várszegi Bernadett, a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal főépítészi referense elmondta, a tervezett kerékpárút a már meglévőhöz kapcsolódna, és az út jobb oldalán haladna. Jellemzően önkormányzati területet érintene, néhány helyen azonban igénybe venne magánterületet is. Ottó Péter polgármester ezzel kapcsolatban hozzáfűzte: a projekt egyelőre az engedélyeztetés és a tervezés szintjén van, projektelemként szerepel egy, az önkormányzat által benyújtott, a település közlekedésfejlesztését célzó pályázatban.
Amíg a képviselők a további napirendeken tanácskoztak, a hivatal illetékes munkatársa egy térkép segítségével végigkalauzolta az érdeklődő állampolgárokat a tervezett vegyes forgalmú úton.
Várszegi Bernadett mutatja a városrészi polgároknak a tervezett vegyes forgalmú út nyomvonalát
- április 1-jei hatállyal módosult a hulladékról szóló törvény, ennek megfelelően a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárdhulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló rendeletét is módosította az önkormányzat. A rendeletmódosítás lényege, hogy a jövőben már nem a helyben kiválasztott közszolgáltató állapítja meg és szedi be a díjat, hanem egy központi koordináló szervezet.
Támogatásokról szóló döntések hosszú sorát hozta meg a képviselő-testület a városrészben. Az állandó zirci lakosú, középfokú iskolarendszerben tanuló fiatalok számára kiírásra kerül a második félévi ösztöndíj-pályázat, amely június 22-ig nyújtható be a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélszolgálatán, a bizonyítványnak pedig továbbra is legalább 4,7-es átlagot kell mutatnia. Pályázatot ír ki az önkormányzat a civil szervezetek, közösségek, egyesületek támogatására is. A képviselő-testület 3 000 000 forintot szabadított fel a Civil Támogatási Alapból erre a célra, pályázónként a legmagasabb támogatási összeg pedig 200 000 forint. A pályázati kiírások elérhetők lesznek helyben szokásos módon. Az előző évhez képest változás, hogy a nem bejegyzett civil szerveződések önállóan nem jogosultak pályázat benyújtására, de a hosszú ideje eredményesen működő szerveződéseknek lehetőségük lesz arra, hogy bejegyzett szervezeteken keresztül részesüljenek támogatásban.
Tiszteletdíjról történő lemondásukkal is támogatnak képviselők, bizottsági tagok civil szervezeteket, művészeti csoportokat. Sztana Éva, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagja az Erdélyi Baráti Kör Közhasznú Egyesület javára mondott le honoráriumáról 168 024 forint összegben, míg Nemes István képviselő a Zirci Zeneiskoláért Alapítvány keretei között működő „Zirci Tücsökzenekart” támogatja 99 568 forinttal. Zirc város két kiemelt rendezvényét, az idén tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Bakonyi Betyárnapokat és a nála nyolc évvel idősebb Zirci Bulit is egyformán 1 500 000 támogatásban részesíti az önkormányzat azzal, hogy a rendezvények jövőjével kapcsolatban már korábban elindult közös gondolkodás a fesztiválok lezajlását követően tovább folytatódik.
Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum számára az idei évben előirányzott 300 000 forintos támogatást a duplájára emelte a testület, hozzájárulva a Pintér-hegy természeti értékeinek felmérését célzó, a terület helyi jelentőségű természeti területként való kijelöléséhez szükséges kezelési terv elkészítéséhez. Ez utóbbi támogatással kapcsolatban megoszlott a szavazati arány, azok a képviselők, akik nem támogatták a Pintér-hegy védett területté nyilvánítását, következetesen nemmel szavaztak.
A képviselő-testület szokásához híven teljes létszámmal jelen volt az ezúttal rendkívüli helyen megtartott ülésen
Nemcsak pályázatok kiírásáról, hanem fejlesztéseket célzó pályázatok benyújtásáról is határozott a képviselő-testület. Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések adta pályázati lehetőséggel út- és járdafelújítást, illetve a Zirci Benedek Elek Óvodában szükséges felújításokat végezné el az önkormányzat, a rendkívüli önkormányzati támogatás igénybevételével pedig azért szeretné élni a testület, hogy elvégezze a III. Béla Gimnázium épületében szükséges fejlesztéseket, a régi, használaton kívüli vaskazánok pedig meghirdetésre kerülnek értékesítés céljából.
Döntött a testület arról is, hogy elvégzi a felújítási, építési munkálatokat a Bercsényi utca 20-22. szám alatti ingatlanok előtt lévő csapadékvíz-elvezető ároknál. A képviselők a kivitelezőt is kiválasztották. Utcanév-táblák és útbaigazító táblák kerülnek kihelyezésre a városban. Egyelőre a táblák telepítési tervének és költségbecslésének elkészíttetéséről döntött a testület, erre árajánlatokat kérnek be cégektől. A tervezési folyamat során a lakosság is tehet javaslatokat.
A helyi építési szabályzatról és szabályozási tervről szóló rendeletének módosítását is elhatározta a képviselő-testület. Két indok váltotta ki ennek napirendre kerülését, az egyiket, az éppen kardosréti területeket érintő ingatlanok korlátozott mezőgazdasági övezetből általános mezőgazdasági övezetbe történő átsorolását nem támogatta a testület. (A változás azt eredményezte volna, hogy építmény is elhelyezhető legyen az adott területen.) Azt viszont, hogy a szabályozás lehetővé tegye sport, szabadidős és rendezvényi funkció, és ehhez kapcsolódó építmények elhelyezését az Alkotmány, Állomás utcák és a szakképző iskola által határolt területen, egyhangúan megszavazták a döntéshozók.
Az önkormányzat foglalkozott a régóta használaton kívül lévő „Kisóvoda”-épület alagsori részének kiállítás céljára történő rendelkezésre bocsátásáról. Az ezzel kapcsolatos előkészítési, egyeztetési feladatok megkezdődnek, a következő ülésre tájékoztató előterjesztés készül majd az előrelépésekről.
Beszámolók sora is a testületi „étlapra” került a kardosréti vendéglátóipari egységben. A menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés 2015. évi üzemeltetési beszámolóját tudomásul vette a képviselő-testület, egyben határozatában kérte a helyi járatot üzemeltető társaságot, hogy a jelentéstételi kötelezettségének tegyen eleget, és – tekintettel arra, hogy az év végén lejár az önkormányzat és a közszolgáltató közötti szerződés – adjon ajánlatot a feladatellátás további időszakára.
A képviselő-testület arról is határozott, hogy 100 000 forintos üzletrészét névértéken meg kívánja vásárolni a végelszámolással megszüntetésre kerülő helyi TDM szervezettől, ezzel egyben a társaság idei évre vonatkozó tagsággal kapcsolatos fizetési kötelezettséget is átvállalja.
Tudomásul vették a képviselők a „Zirci Városüzemeltetés” Közhasznú Nonprofit Kft. elmúlt évi gazdálkodásáról, valamint a zirci köztemetők fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő bevételekről, kiadásokról szóló beszámolót. A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány és a Zirci Közbiztonsági Alapítvány tájékoztatója, valamint az önkormányzati konyha élelmezésvezetője által az új közétkeztetés tapasztalatairól készített beszámoló szintén tudomásulvételre került.
A nyílt ülési napirendek végén újra a városrészi állampolgárok kaptak szót.
Kelemen Gábor