A Nap előtt bolyongó bolygó
Találós kérdés is lehetne: hány bolygó látható ezen a felvételen? Amíg tetszenek gondolkodni a feladványon, egy kis űrutazásra invitáljuk önöket, melynek során talán választ is kapunk a kérdésre…
Május 9-én 13.12 perckor érintette a Merkúr korongja a Nap korongját. Mintha megvárta volna, hogy mindenki elfogyassza az ebédjét, és jóllakottan szemlélhesse a csillagászati jelenséget. Nem lett sötétebb, mint a tavalyi részleges napfogyatkozásnál, hiszen a hét kezdőnapján utazó bolygó csak egy picike pont a fénylő óriáshoz képest, annak 300-ad része, így hát nem tudta megzavarni mindennapi „munkáját”. 20.45 körül lépett ki előle, akkor viszont már besötétedett.
(Fotó: MTM BTM)
A találós kérdésre talán már választ kaptunk, de azt továbbra is nehéz lenne megmondani, hogy hol van a másik bolygó a képen, ezért az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának munkatársát hívtuk segítségül, H. dr. Harmat Beáta körberajzolta nekünk a Nap előtt vonuló Merkúrt.
A múzeum a tavalyi részleges napfogyatkozás bemutatásának sikere után újabb prezentációt szervezett a csillagászati esemény apropóján. Horváth Ferenc amatőr csillagász tartott ismertetőt a jelenségről, illetve a távcsőre illesztett kivetítő segítségével mutatta meg az apró pontként megjelenő bolygót.
Érdeklődve figyelik a gyerekek a kivetítőn a Merkúr átvonulását a Nap előtt. Horváth Ferenc amatőr csillagász tartott ismertetőt a csillagászati jelenségről (Fotó: Dalmadi-Honyecz Edina)
A délelőtti szikrázóan tiszta ég után délutánra felhők gyülekeztek, ami miatt nem lehetett folyamatosan szemlélni a jelenséget. Később szerencsére kisütött a Nap, és jól kivehető volt a bolygók mozgása. Még délután négy órakor is érkeztek érdeklődők – tudtuk meg a szervező intézménytől.
A Merkúr a Naprendszer legbelső és legkisebb bolygója, amely 88 naponta kerüli meg a Napot.
Kelemen Gábor