Megtört szívvel, mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy Dr. Varga Tibor János ny. jogász életének 64. évében csendesen megpihent. Drága halottunkat 2016. május 13-án, pénteken 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a zirci köztemetőben. Gyászoló család |
Zirc Városi Önkormányzat mély megrendüléssel fogadta a hírt, hogy dr. Varga Tibor János, városunk korábbi jegyzője, polgármestere, megyei önkormányzati képviselő hosszan tartó, súlyos betegséget követően május 8-án hajnalban elhunyt.
Dr. Varga Tibor jogászként a minisztérium kivételével a közigazgatás valamennyi szintjén dolgozott, rangos kitüntetésekkel ismerték el munkáját. 1983-ban Veszprémben, az akkori városházán, a megyei tanácsnál és az önkormányzatnál jogászként aktívan részt vett Zirc várossá nyilvánítási folyamatainak előkészítésében és lebonyolításában. 1984-ben tanácstitkárként került az újonnan várossá lett Zircre.
A rendszerváltástól 1993-ig jegyzőként dolgozott, majd a zirci városrészekből önállóvá vált falvak körjegyzője lett. 1994-től két cikluson át városunk vezetője volt. Polgármesterként a zirci kistérségben megalakuló Bakonyi Önkormányzatok Szövetségét is vezette. 1994 és 1998 között megyei önkormányzati képviselői tisztséget is betöltött. 2002 és 2010 között háromszor választották meg városunk polgárai önkormányzati képviselőnek és bizottsági elnöki tisztséget is ellátott.
Dr. Varga Tibor három évtizedes munkássága egybeforr Zirc városi létével, a város és a térség eredményei elválaszthatatlanok személyétől. A település és a térség fejlődésének, örömeinek és gondjainak, az itt élők mindennapjainak ismerő, kezdeményező, aktív, alakító részese volt. Városvezetőként ajtaja mindig nyitva állt a munkatársai, a város gazdasági, civil, egyházi szereplői, és a zirci polgárok előtt, akik bizalommal fordultak hozzá. A város térségközponti szerepének, hazai és nemzetközi kapcsolatainak, turisztikai hírnevének, elismertségének folyamatos erősítése szintén összeköthető a nevével.
Magánemberként is részt vett minden olyan kezdeményezésben és tevékenységben, amelyről úgy ítélte meg, hogy Zirc és térsége dolgait előbbre vihetik, az itt élő emberek életét teljesebbé, jobbá tehetik. 1991-től szervezője volt a „ZIRCI BULI” – a család és a barátság fesztiváljának, alapító tagja a testvérvárosi kapcsolatokat aktívan ápoló Bakonyi Finnbarátok Köre és az Erdélyi Baráti Kör Egyesületeknek, elnöke volt a Zirc Városi Sportegyesületnek.
2015-ben első alkalommal ő vehette át a Zirc város polgárainak közössége által megalapított „Zirc Város Megkülönböztetett Elismerést Kiérdemelt Polgára” címet. A Pohlheim és Zirc között 1990-ben létrejött folyamatos együttműködés ápolása és erősítése terén nyújtott kiemelkedő munkássága elismeréseként német testvérvárosunk az idei évben arany-emlékplakettel tüntette ki.
Dr. Varga Tibort a Zirc Városi Önkormányzat saját halottjának tekinti.
Beküldte: Kelemen Gábor
Kapcsolódó bejegyzés: