Amikor sok gyermeket látunk Húsvéthétfőn különböző locsoló-felszerelésekkel járni a zirci utcákon, joggal reménykedhetünk, hogy nem csak hagyománya, hanem jövője is van a Krisztus Urunk feltámadásához kapcsolódó népszokásnak. De vajon milyen élményekkel gazdagodtak a fiúk és a lányok? Ezt a témát jártuk körül Kölyökidő rovatunk legújabb számában.
Az talán szokványosabb, amikor rokonok, barátok, ismerősök kopogtatnak be a lakás ajtaján Húsvét hétfőjének reggeli óráiban, de amikor osztálytársak jönnek, ráadásul nem is kevesen – szinte „tatárjárásszerűen” –, az valahogy mégiscsak más: mindez kapcsolatépítésre, összetartásra vall.
Kovács Eszter művelődésszervező szakmájából kifolyólag is támogatja a hagyományok felelevenítését, és férjével együtt fontosnak tartja, hogy továbbörökítse gyermekeinek a népszokásokat, illetve fiain keresztül elérje azt, hogy a régi időknek megfelelően ápoljuk hagyományainkat, így például a húsvéti locsolást. A baráti társaságában, ismerősi körében szerencsére sok olyan szülő van, akik szintén felismeri ennek fontosságát. Pár éve még a lányos szülők telefonos megkeresésével oldották meg, hogy otthon legyenek, és be is engedjék a fiúkat, az idei ünnepen első alkalommal viszont már a gyerekek maguk szervezték meg az osztályközösségen belül a locsolkodást.
A csapat összetartásáról egyszer már beszámoltunk Kölyökidő rovatunkban, amikor tavaly nyáron megszervezték az iskolán kívüli osztálykirándulást. A két történet közös motívuma, hogy a lányok mindkétszer megfürödtek: akkor ugyanis a Balaton mellé utaztak, most pedig nem csak kölnivel jártak házról házra a locsoló fiúk, hanem egy letűnt kort idéző szódásszifonnal, sőt vödörrel is fel voltak szerelkezve. Volt olyan csapat, akik bringára is felpattantak, hiszen a lókúti lányok sem maradhattak ki. Néhány kilométer, egy kis zöldellő erdő nem volt akadály számukra, ez utóbbi még talán hitelesebbé tette a jól ismert locsolóverset, ha éppen azt szavalták el a szomszéd községben.
– Szeretünk locsolni. Mondhatjuk, hogy húsz lányt meglocsoltunk – mondja Gergő. – Hárman mentünk, Kevin, Gergő meg én. Sok helyen voltunk, mindenki várt már minket – teszi hozzá Attika, majd sorolják a lányok neveit, akik kedvesen fogadták őket, és nem álltak ellen a locsolásnak, sőt örültek neki: sütivel, tojással, csokival, egyéb ajándékokkal köszönték meg a látogatást.
Szülői segítséggel a locsolás egyik vidám pillanatát is sikerült megörökíteni. A képen Vigh Emma Klára kínálja a fiúkat a saját maga által elkészített süteményből, miután meglocsolták őt
A Rátódi-lányokat is megkérdeztük arról, hogyan fogadták a fiúkat, illetve egy kicsit a család húsvéti készülődésébe is beavattak minket, hiszen hűen őrzik otthon a hagyományokat. – Tojásokat festünk, azzal várjuk a locsolókat, illetve csokitojásokat is szoktunk adni a locsolóknak – meséli a nyolc éves Rátódi Lídia. – Mindig Húsvét előtt egy nappal festjük meg a tojásokat a szülőkkel közösen – teszi hozzá nővére, a tizenkét esztendős Rátódi Ildikó. Miközben a lányok a locsoló fiúkat várták, bátyjuk is úton volt hasonló célból.
Ami a hímes tojásokból megmaradt, azt magukkal hozták a lányok mutatóba. Különféle technikákkal készültek – a körömlakktól kezdve a filctollakig szinte minden lehetséges díszítőeszközt megmozgattak a háztartásban –, és volt a kosárkában egészen hagyományos módszerrel, viaszolvasztással készített húsvéti tojás is. Mint azt elmondják, az iskolában, rajz-szakkörök során tanulták meg a tojásfestés technikáját. Házi süteménnyel is kínálták a vendégeket, ennek elkészítésébe szintén besegítettek a lányok. Kettejük közül Ildikó a tagja az összetartó osztályközösségnek, de természetesen kishúgát is meglocsolták a fiúk. Lídia nyitott ajtót, ezzel magyarázzák, hogy náluk a szódásszifon végül nem került elő. A testvérpárt jó érzéssel töltötte el, hogy meglátogatták őket a locsolók, úgy érzik, ezt a tiszteletet a viselkedésükkel vívták ki, igyekeznek kedvesek, segítőkészek lenni a társakkal szemben.
A vizes locsolásról Vigh Emma Klára tudna mesélni, aki ázott hajjal és vizes ruhával kínálta a legényeket a gondosan elkészített süteményből: – Régebben nem szerettem a locsolókat, de mára már megbarátkoztam velük. Vicces volt, ahogyan elölről-hátulról leborítottak vízzel a fiúk. Most a locsolóknak nem festettem tojást, hanem sütöttem nekik. Ennek is nagyon örültek.
A Rátódi-lányok az általuk elkészített húsvéti tojásos kosárkával
Kovács Eszter fontosnak tartja, hogy ott vannak az asztalainkon az élet, az újjászületés motívumát kifejező festett tojások, annak pedig különösen örülne, ha a sok új és szép díszítési technika mellett az eredeti, piros színt is mindig választanánk, amelynek eredete Krisztus keresztről lehulló vérének színére vezethető vissza. Fiait édesapjuk tanította meg az eredeti, vödrös locsolásra, amely népi szokás, de szintén van egyházi vonatkozása. – A jeruzsálemi asszonyok elkezdték hirdetni Jézus feltámadását, a sír őrzői viszont ezt nem nézték jó szemmel, ezért az asszonyokat ostorral és vízzel leöntve akarták elhallgattatni – meséli Eszter, majd mosolyogva hozzáteszi, hogy most már természetesen nem ez a cél. – A hagyományőrzés mellett közösségépítő ereje is van a locsolásnak, és egyben egy szerepjáték is a fiúk és lányok között.
Kelemen Gábor
