*Egy-két órával a Zircre vonatkozó bejegyzésünk után jelent meg aktuális információ ugyanehhez a témához: Milliárdokból szívatják a turistákat a botrányos táblák
**+plusz: lásd "Ki kérdezett?" fejezet
(A Táblamix és táblakatyvasz 1. folytatása)
Na, akkor most mi van?
Legelőször is:
Másodszor:
Felületes, silány tájékoztató táblák kerültek ki Zirc közterületeire. Összevegyítve a belterületi (közterületi) információs rendszerek funkcióját a közúti közlekedési információs funkciókkal, a turisztikai tájékoztatási rendszerek funkcióival. Egyiket sem teljesítik rendeltetésüknek megfelelően. Hibás adatokat mutatnak, haszontalan információkat adnak. Szükségtelen ismétlődéseket tartalmaznak. Önkényesen kiválasztott, a helyi szokásokat, tapasztalatokat, gyakorlatot figyelmen kívül hagyó információkat tüntetnek fel.
Ki kérdezett?
Engedélyezte-e valaki ezeknek a tábláknak a kihelyezését? Ha igen, látta és ellenőrizte-e valaki előzetesen, mit akarnak kihelyezni Zirc - részben védettség alá eső - közterületein a két, szemmel láthatólag egymással semmilyen kapcsolatban nem lévő országos turisztikai hálózat táblakommandói? Hol voltak a helyi hatóságok, az Örökségvédelem, a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezet, a Bakony Szíve Turisztikai Szövetség, stb., amikor véleményezni kellett, mit raknak ki a város területén? Hol volt a Tourinform, amikor az orra előtt helyezték ki a sok százmillió forintért arculatilag gondosan megtervezett és több lépésben átalakított Rákóczi téren ezeket a minősíthetetlen információs rendszereket?
Volt, aki kérdezett. Nem hivatalos, de az ügyet igen jól ismerő forrásból tudjuk, hogy voltak települések, amelyek nem engedélyezték kihelyezni az OKT-s táblákat.
Mielőtt még az érv felmerülne, hogy "a városnak jó, mert nem kerül semmibe": azért, mert nem a város költségvetését terheli, nem kell feltétlenül minden gagyit elfogadni. A most zajló belvárosi közvilágítási oszlopcserék sem kerülnek a városnak semmibe - mert állítólag az E.ON fizeti -, csak újabb néhány évtizedre elszalasztottuk a lehetőséget, hogy nem sok többletköltségért igényesebb kinézetű, a városképbe jobban illeszkedő oszlopok kerüljenek a lepusztult íves ostornyelek helyébe.
Egyébként pedig ezek a táblák igen sokba kerülnek az adófizetőknek. Csak itt Zircen több százezer forint adófizetői pénzbe. Ki lehet számolni, hogy az Országos Kékkör 2500 kilométerén, a Mária út magyarországi több mint ezer kilométerén hány település hány táblája hordoz ilyen "színvonalú" információkat. Amelyekről a látogató, a turista nem azt fogja mondani, hogy a táblán feltüntetett ez vagy az a szervezet - amelynek a településhez semmi köze nincs - félrevezető, hibás, felesleges, ellentmondó információkat tüntetett fel, hanem az marad meg benne, hogy ezeket az adott településen látta.
**+plusz
A képviselő-testület 2015. november 12-i ülése 11. napirendi pontjának vitájában képviselői kérdésre: "...megjelentek a városban a Mária úti táblák. ...azok kihelyezését ki engedte meg, ki tervezte és hogyan állították fel? Ugyanis egy részének eleve rossz a szövege. ...abszolút nem illik a városképbe.", a polgármester a következőt válaszolta: "...a Mária út Csíksomlyótól Mariazellig tart, és a magyarországi szakaszán történt meg a kitáblázása egységes arculati elemeket használva, mivel a turista, ha ezen a zarándokúton elindul, akkor tudja, mi az a megjelenés, amit településről településre keresnie kell. A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet értelmében kaptak előzetesen egyeztetett helyszínekre engedélyt a táblák elhelyezésére."
A válaszból nem derül ki, hogy a város úgy engedélyezte a táblák kihelyezését, hogy egyetértett a tervezett táblák formájával, tartalmával, vagy pedig valamilyen magasabb érdek előtt meghajolva tette ezt.
Egy másik képviselő "számára is problémát jelent, hogy sok esetben szolga módjára elfogadnak megadott dizájnokat – például a Penny Market áruház megjelenése –, majd azt látja, hogy önmagára igényes településeknek sikerül ezen változtatni." (lásd az ülés jegyzőkönyvét).
Az igazán hatékony települési érdekérvényesítésre példaként ennek a bejegyzésnek a végén felidézünk egy olyan, évekkel ezelőtti esetet, amely Zircet és más környékbeli településeket is közvetlenül érintett (lásd a bejegyzés végén).
Javaslatok
1. A fentebb részletezett két szervezet tábláit - hasonlóan a fél évtizede engedély nélkül kitett Penny-táblákhoz - példás gyorsasággal ki kell szedni. Ez alól kivétel az OKT információs tábla a Pintér-hegyi játszótérnél, az ott jó helyen van és illeszkedik is a környezetbe.
- A Rákóczi téri OKT információs táblát telepítsük le az Arborétum hátsó bejáratához. Így gyakorlatilag az OKT központi városrészt átszelő szakaszának mindkét végén (vagy végéhez közel) lesz egy-egy tábla. Ott az OKT nyomvonalán van, a tábla kinézete is illeszkedik a környezetéhez, és ez a pont, ahol le kell térni a vasútállomás, mint bélyegzőhely felé, és bélyegzés után innen folytatni a túrát.
- A Rákóczi téri Mária út információs táblát telepítsük át az Alkotmány utca elejére, az utcatengellyel párhuzamosan, a járda melletti támfal zöldterületi széléhez. Így rákerül a Mária út nyomvonalára, kényelmesen olvasható a járdáról (a hátoldala amúgy is üres, nem kell olvasni), innen már jól látható az Apátság épülettömbje.
- A város egy, legfeljebb két központi helyén (egyik lehet az OTP-sarok, ahol most az OKT oszlop áll, mert itt találkozik a kék sáv, a zöld sáv, a piros kereszt, a Mária út, a másik az Alkotmány utcai sarok, mert itt találkozik a kék sáv, a zöld sáv, a piros sáv, a Mária út, a piros és a zöld körút) állítsunk fel egy-egy, a városképbe illeszkedő oszlopot vagy más szerkezetet. Erre lehessen útirányjelző táblákat kihelyezni, a következő feltételekkel:
-- a tábla csak a központi városrészen kívüli célhelyekre mutathat;
-- egységes arculatú és tartalmú, akármilyen szervezettől származzon is;
-- a rajta szereplő adatok nem ismétlődnek, hasznosak, egyértelműek, megbízhatók és pontosak;
-- a kihelyezést egy arra hivatott helyi szervezet hagyja jóvá.
- A központi városrész területén más turisztikai útirányjelző táblát ne lehessen kihelyezni.
A kiszedett és fel nem használt táblákat köszönettel szolgáltassuk vissza az illetékes szervezetnek.
2. Az egy évtizeddel ezelőtti pályázat eredményeit felhasználva - esetleg, ha előkerülnek, újabb lakossági közvélemény-kutatás, szavazás után - szülessen mielőbb döntés a városképbe illeszkedő egységes közterületi (belterületi) információs rendszer létrehozásáról (lásd utcanévrendelet 9.§ (5)). A belterületi turisztikai célpontokat (valamint közintézményeket, szolgáltatásokat, stb.) ez a rendszer kezelje. Egy ilyen rendszer szakaszonként is kiépíthető, fontossági sorrendben, és nincs szükség egyszerre jelentős összegre. Bevonhatók szolgáltatói, civil erőforrások.
A rendszer kiépítése több járulékos haszonnal is jár:
- Csökkenthető, előbb-utóbb teljesen megszüntethető a KRESZ szerinti tájékoztatást adó közúti jelzőtáblák (kék alapon fehér mező), valamint az egyedi táblák erdeje, amelyek helyi szolgáltatásokat hirdetnek, mert szerepüket átveszi a közterületi információs rendszer.
- Nem ötletszerűen kiszemezgetve tüntet fel szolgáltatásokat, látványosságokat, hanem következetesen minden szolgáltatás azonos feltételekkel szerepel.
- Az elavult, aktualitását vesztett információk egyszerűen kiemelhetők, új információk helyezhetők el.
- Részben vagy egészben át tudja venni a hiányzó utcanévtáblák szerepét.
3. Ha a hiányzó utcanévtáblákat nem az előző pontban javasolt közterületi információs rendszerben akarjuk kezelni, akkor kezdődjön meg az utcanévtáblák pótlása az önkormányzat költségvetéséből.
A helyzetre jellemző, hogy a Széchenyi u. - Kossuth u. - Petőfi u. - Március 15. tér útkereszteződés egyetlen épületén, így a polgármesteri hivatalon sincs egyetlen utcanévtábla sem.
4. Javasoljuk, hogy jöjjön létre egy civil testület, amelyik őrködik a város arculata fölött. Tagjait nyilvános felhívás eredményeként beérkezett javaslatokból helyi népszavazás válassza ki. Működésének költségeit a város viselje. A testület döntéseit a képviselő-testületnek kötelező legyen tárgyalni.
Koós Gábor
**+plusz (folytatás)
Az esetet címszavakban ismertetjük; a részletek a becsatolt hivatkozásokban olvashatók.
- 2004. júniusában hírek jelentek meg a sajtóban (pl. itt, itt), hogy egy külföldi befektető szélerőmű-parkot kíván építeni Zirc és Olaszfalu térségében.
- A képviselő-testület még abban a hónapban tárgyalta a településfejlesztési koncepciót, amely t.k. kimondta, hogy a szélerőmű létesítésének a lehetőségét be kell építeni a rendezési tervbe. Ez a rendezési terv 2005. évi módosítása során be is került: a "korlátozott használatú mezőgazdasági terület szélerőmű parkkal (Mko-sz)" ma is része "a helyi építési szabályzat és szabályozási terv"-nek.
- Az öt települést (Zirc, Olaszfalu, Nagyesztergár, Dudar, Bakonynána) érintő, negyvenmilliárdos beruházás azért esett kútba, mert Eplény nem engedte a területén megépíteni a szélerőmű park által termelt áram átvitelét légvezetéken Litér felé, ragaszkodott a földkábelhez.
- Ha a beruházás megvalósul, az érintett településeknek csak a pénztárcát kellett volna nyitva tartani, és évtizedekig folyt volna bele az iparűzési adó. Nem beszélve a beruházás során remélt egyszeri fejlesztési lehetőségekről.
A meghiúsult szélerőmű park beruházási költségéből Zirc területén megvalósuló rész nagyságrendileg a tízezerszerese lehetett annak az összegnek, amelybe az ebben a bejegyzésben kifogásolt OKT- és Mária út-táblák most kerülhettek.
A zirci tervezett szélerőmű park esete kizárólag arra szolgál példaként, hogyan képes egy kistelepülés érvényesíteni a (vélt vagy valós) érdekeit, ha akarja; magát az eljárást nem kívánjuk minősíteni.
A bejegyzésben szereplő adatokban és információkban a többszörös ellenőrzés ellenére is lehetnek hibák. A leírtakkal kapcsolatos helyreigazításokat, pontosításokat köszönettel fogadjuk és azoknak helyt adunk.
„A szabad sajtó nélkülözhetetlen egy egészséges demokráciához. Az újságírásnak célja van, és az nem csak a szórakoztatás. Hanem hogy ne legyen cinkosa a politikai hatalomnak, nagyvállalatoknak és gazdag embereknek. Az újságoknak végső soron alkotmányos feladata, hogy elmondják olvasóiknak az igazat.”