Negyedik alkalommal rendezte meg a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendék-hangversenyét
A koncertterem körül nagy volt a sürgés-forgás fél öt előtt pár perccel. Szüleik és zeneszerszámuk kíséretében sorra érkeztek a fellépők, majd amikor mindenki elfoglalta a helyét, és a csend telepedett meg a falak között, megszólaltak a hangszerek.
A házigazda intézmény részéről Szabó Tamás zenetanár köszöntötte a vendégeket, bemutatkozva egyben a közönségnek, hiszen ebben a tanévben kezdte meg a munkáját a művészeti iskola hegedű-tanszakán. Közel harminc növendéket konferált fel, és természetesen azt is megtudhattuk, hogy milyen zeneművel ajándékoznak meg minket a gyerekek ezen a késő őszi délutánon.
Valaki szólóban, valaki tanárával duettet alkotva adott számot. Bátran léptek fel a színpadra, újabb és újabb hangulatokat teremtve a családias légkörben, majd a zenélés jelentette élménytől szinte újjászületve foglaltak helyet a nézőtéren, figyelemmel kísérve egymást. A közönség nagy tapssal jutalmazta az egyes produkciókat, időnként elismerően bólogattak is.
Drahovszky Gergő Bence hegedűjátékát Kapitány Dénes zongoratanár kíséri
A hangversenyen fellépett Hegedüs Anna, Germán Jázmin, Jakab Zalán, Adler Katica, Szakács Zille, Nemes Martin, Drahovszky Gergő Bence, Wágenhoffer-Koós Raul, Adler Anna, Szilágyi Zalán, Bácsi Kristóf (hegedű), Gregosits Béla Botond, Józsa Léna, Bittmann Teréz, Mayer Leon, Auer Nóra, Hajdú Botond (zongora), Dohnál Borbála, Lajtafalvi Eszter, Berkes Mihály, Molnár Réka, Földesi Léda, Kuti Panna (furulya), Palánkai Hanna, Palánka Tünde, Francsics Fanni (fuvola). A növendékek közül Auer Nóra és Hajdú Botond országos zongoraversenyen képviseli az intézményt a napokban.
Buzásné Rezsőfi Lívia és egyik tanítványa, Földesi Léda furulya-duettje
A koncerten egy olyan Mozart-mű is elhangzott, amelyet az elejétől a végéig és a végétől az elejéig is el lehet játszani. A programot szervező Tarcsay Beáta hegedűtanár a végétől az elejéig, egyik növendéke pedig az elejétől a végéig játszotta a zeneszámot, duettet alkotva egymással.
Valahogy az egész hangversennyel hasonló volt a helyzet: ezt ugyan csak az elejétől a végéig hallottuk, de a végétől az elejéig is szívesen meghallgattuk volna…
Kelemen Gábor