Bakony Szíve Turisztikai Szövetség
8420 Zirc, Rákóczi tér.1.
Beszámoló
: A szervezet az előző elnök távozását követően stagnált. 2014. decemberében új elnökség került megválasztásra, az egyesület iratainak rendbetétele elengedhetetlen volt. A könyvelés az átadott iratok alapján visszamenőleg megtörtént, a bírósági átírások, a közhasznúság bejegyzésre kerültek.
Új tagok, önkéntesek, partnerek csatlakoztak, mely újabb erőforrásokat és irányokat jelent a célok megvalósításához. Erősödtek az együttműködési, a hagyományok értékközvetítési, a rendezvényszervezési, ismeretterjesztési feladatok megvalósítási igényei. Szoros kapcsolatot alakítottunk ki a szolgáltatói réteggel, melyek aktivitása és együttműködése által közös projekteket indítottunk már az első hónaptól.
Támogatjuk a turisztikai fejlesztések előmozdítását célzó intézkedéseket, fontosnak tartjuk az önkormányzattal való együttműködést, turisztikai területen hozott döntéseinek hatékonyságának segítését. Szövetségünk tagjai közvetlenül gyűjtik az információkat a városban és környékén megszálló vendégektől és a turizmusban érdekelt szolgáltatóktól. Az önkormányzat megvalósítási kompetenciájába tartozó fejlesztési igényeket a városvezetés számára biztosítottuk, részt vettünk a Zirc város stratégiai programjának felülvizsgálata keretében megtartott megbeszélésen, javaslatainkkal segítettük annak kialakítását.
Részt vettünk a város karácsonyi díszkivilágítást előkészítő munkálatokban, a városi karácsonyfa díszítésének szervezésében, az adventi időszakra tervezett programok összeállításában,
Egyesületünk részt vett önálló és együttműködésben megvalósuló rendezvények szervezésében is. Együttműködésünk kiépítése, fejlesztése a város kulturális intézményeitől a környékbeli szolgáltatókig egyaránt folyamatban van.
A Ciszterci Apátsággal együttműködve, a hagyományápolás jegyében, a helyi szállások megszentelésével emeltük ki a Vízkereszt hagyományait. A városban működő szálláshelyeket (tagságtól függetlenül) – a hagyományoknak megfelelően- Huszár G. Lőrinc atya megszentelte. (Szervező: Kovács Eszter, Horváthné Tégi Erika)
Az esemény az írott sajtóban: helyi információs portálokon és megyei lap híreiben is helyek kapott. A helyi televízió felvétele által a kábeltévén került vetítésre és az interneten elérhető.
A megszentelt szálláshelyek ajtajára felkerült írása a vendégek számára a mai napig különleges „élmény”-nek számít.
Felmérést készítettünk a városba szilveszterkor érkező szállóvendégek körében az igényelt szolgáltatásokról. Szilveszterkor a látogatható intézmények zárva tartottak, látogathatóságuk közös igényként merült fel, ezért megszerveztük a helyi kulturális attrakciók kinyitását, és a vendégházakon keresztül koordináltuk a városban megszálló vendégek számára a látogatásukat. Az látogatóhelyek beszámolója alapján közel 80 turista vette igénybe a rendkívüli nyitva tartás adta lehetőséget. (Szervező: Kovács Eszter, Horváthné Tégi Erika)
A város legfrekventáltabb helyére a helyi népművészeti múzeum kosárfonói tanítványok segítségével köztéri látványosságot hoztunk létre. A helyi kulturális intézménnyel együttműködve a „kosár köré” további programok létrehozását segítettük. (Szervező: Kovács Eszter, Cserháti Péter)
Az óriáskosár amellett, hogy a helyiek és a turisták számára biztosította a mesterség megismerését, közösségi pontként is funkcionált. A híradások, és a látogatók által készített fotók városunkat is népszerűsítették.
(fotó forrása: veol.hu)
Bakonyvasút Napján és a Múzeumok éjszakáján– a rendezvények ideje alatt szövetségünk szervezésével, TündérFarm tagunk megvalósításával, 12 fős lovaskocsival járhatták be az érkezők a kijelölt városi útvonalat.
Az országos érdeklődésnek örvendő Bakonyi Betyárnapok rendezvényre szövetségünk egy kétoldalas A/5 nagyságú városi térképet készített, mely a városi tájékozódáson kívül a részletes programot és a a turisztikai szolgáltatók helyét és elérhetőségét is tartalmazta. A szóróanyag 400 pld-ban készült el, és került a rendezvényen kiosztásra. Ennek szerkesztését, terjesztését és teljes költségét tagunk, az Amberg Vendégház vállalta, és látta el.
BakonyVágta – a Nemzeti Vágta előfutama Zircen 2015.05.17., mely tagunk a TündérFarm főszervezésében valósult meg. Szövetségünk több taggal (elnökségéből2 taggal) vett részt a vágta főszervező csapatában. A helyi termékek, szolgáltatók, színpadi fellépők (néptánc) , a Magas-Bakony TDM Np.Kft és a helyi termelők-Vidék Minősége- megjelenésének szervezésén túl, a rendezvény megvalósításán keresztül a város marketing megjelenésében vállaltunk szervező, koordináló szerepet. A Szövetség által kialakított Parasztudvar a –lovas programok után- a leglátogatottabb helynek számított a rendezvényen. A két napos rendezvény országos szinten került reklámozásra, kb. 6000 fő vett részt.
A fotók a Bakony Vágtán készültek.
Részt vettünk 2015.09.-18-19-én a Nemzeti Vágtán, a város turisztikai kiállító standjának elkésztésében, dekorációs elemek, termékbemutatók biztosításával, a látogatók foglalkoztatásában, információközvetítésben, a marketinges utómunkában(riport, fotók készítése, népszerűsítés). A bakonyi térséget reklámhordozókkal is népszerűsítettük az információk elérésének útvonalát: póló, táska, terítő, reklámkártyák. A térség turisztikai értékeinek hatékonyabb elérhetősége érdekében olyan névjegyszalagot is készítettünk, melyre a TDM névjegye is rákerült. A rendezvény eredményességét több fórumon népszerűsítettük, mely további igényeket alakíthat ki a Bakonyba látogatás tervezéséhez.
(Sajtó: Három lovas a Városházán – zirc.blog.hu; Bakonyi Vágta - Zirci TV beszámolója – zirc.blog.hu, 2015.május23., Döntőbe jutott Zirc a Nemzeti Vágtán, Zirc a Nemzeti Vágtán, , Bakonyi Vágta - az utirany.hu beszámolója, Bakonyi Vágta - Zirci TV beszámolója, Bakonyi Vágta 2015. május 16-17., Bakonyi Vágta - az Öböl Tv beszámolója)
Bakonyi Túrákat tervezünk (Igazoló túrafüzettel, túravezetővel) elindítani, mellyel újabb programlehetőséget, motivációt nyújtana a potenciális érkezőknek. Ennek egyeztetése még folyamatban van, indítása eldöntendő.
A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház tagunk által szervezett „Királyi séta” program és hozzá kapcsolódó füzet népszerűsítése érdekében a helyi televízió segítségével készítettünk riportot, mely az interneten is elérhető.
Aranykapu koncertet szerveztünk a Városi Könyvtárral,helyi óvodával, mellyel amellett, hogy közel 70 gyermeknek biztosítottunk hasznos elfoglaltságot, a zenekar marketing tevékenysége által is népszerűsítettük városunkat.
A külső és a belső kommunikációhoz szükséges eszközök megléte a mai világban már nélkülözhetetlen. Elsődlegesen az internet adta lehetőséget céloztuk meg. Aktiváltuk a szövetség Facebook oldalát, melyen tagjaink szolgáltatásait, a helyi és környékbeli, turisztikailag vonzó híreket, programokat népszerűsítjük. A FB tagsággal rendelkező tagok szerkesztői jogosultságot is kaptak, ezáltal maguk is naprakészen informálhatják a Bakony potenciális turistáit. A honlapunk domain nevét megrendeltük, elkészült a Szövetség honlapja is (www.bakony-zirc.hu) , melynek tartalommal való feltöltése folyamatban van. A honlap a térségben hiánypótló, mivel komplex tájékoztatást adó turisztikai holnap nincs. A turizmusban érdekeltek internetes, belső kapcsolati rendszerének kiépítése is megkezdődött. A feladatok és térségek szerinti elosztásoktól, vállalásoktól, a kommunikációs csatornák bővítésétől, létrehozásától az információáramlás felgyorsult, segítségével pozitív változás érhető el a hatékony együttműködés terén is.
Fotón: a bakony-zirc.hu honlap egy oldalunk képe.
Fotón: a Szövetség facebook oldala.
Tevékenységünkről, tagjaink híreiről tájékoztatást nyújtunk a városi televíziónak,a városi sajtóreferensnek, a FB oldalon és a helyi internetes portálon (Zircinfo) is népszerűsítjük azokat. Tagjaink rendszeres tájékoztatást kapnak megadott elérhetőségeiken a szolgáltatásaik reklámozási lehetőségeikről is.
A virtuális világ mellett több helyszínen materiális megjelenés is szükséges. Elkészült a Szövetség logója, rendezvényeken használható reklámhordozói. Kiadványaink és reklámtárgyaink mellett tagjaink nyeremény-felajánlásai által népszerűsítettük szövetségünket és a Bakony turisztikai lehetőségeit. (Ösvénytaposók Reguly túrája, No-Motor Rally, Múzeumok éjszakája2015, Szépalma Hotel Sportnapok, Papod 50, 35, 25 és Bakonyi Zarándok teljesítménytúrák, I. Bakonyi Zarándok futás terepfutó verseny, Zirci Duatlon stb.)
A tagság bővítése érdekében több egyeztetés zajlott, hat új tagfelvételi kérelem érkezett be.
A 2013. óta elmaradt tagdíjak befizetésére az értesítések kiküldésre kerültek, jelenleg 4 tagunknál áll fenn tartozás. Jelenleg 21 tagunk van, mely a 2016. évben 210.000 Ft tagdíjbevételt jelenthet.
- évben két pályázatot nyújtottunk be, a NEA-hoz benyújtott működési pályázat nem nyert, a Zirci Önkormányzat Civil alap pályázatában viszont 186.000 Ft támogatásban részesültünk, mely a bankszámlánkra átutalásra került.
Felhasználása a pályázatban igényelt- Honlap létrehozása, Nyomda és reklámhordozó költség, Papír Írószer, Ügyvédi költség, Könyvelési költség – költségekre lehetséges.
Felvettük a kapcsolatot a "A Bakonyért" Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesülettel, részt veszünk a Bakonyt érintő komplex és integrált turisztikai fejlesztéseket tervezésében, ahol elkezdődött az elkövetkező 7 év pályázati lehetőségeinek kialakítása.
Felvettük a kapcsolatot a Bakony-Balaton TDM -mel, mely során a közvetlen marketing tevékenység mellett a szövetség által szerkesztett, a helyi tájékozódást segítő térképes kiadvány támogatása is szóba került (további megbeszélést igényel). A BB TDM által biztosított BB kártya kibocsátóhelykénti regisztráció lehetősége kapcsán több szállásadó tag is jelezte igénybevételi szándékát.
Rendszeres kapcsolatot tartunk a helyi Magas-Bakony TDM szervezettel, melynek tagjai vagyunk. Számos együttműködésben vettünk részt, s láttunk el céljaik eléréséhez kapcsolódó feladatokat, a stratégiájuk elkészítéséhez és megvalósításának módjához elküldtük az együttműködési ajánlatunkat. Lehetőségeinkhez mérten továbbra is segítjük tevékenységüket.
A Magas-Bakony TDM Np.Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása alapján a Szövetségnek 2014 és 2015 évekre fennálló évi 250ezer Ft tagdíj-fizetési elmaradása van. A szövetség stagnálása idején a tagság nem részesedett a TDM általi tagság nyújtotta előnyökben (Jegyzőkönyv, P.G.ügyvezető), az azt követő időszakban pedig olyan feladatokat (is) láttunk el, melyek a TDM feladatvállalásának ellátását szolgálták. Ennek okán két TDM taggyűlésen kértem a tagdíj elengedésének a tárgyalását, és egy külön alkalommal írásban is jeleztem a tagok felé az elengedés iránti kérelmünket.
A könyvelési feladatok ellátásával a korábbiakban is e feladatot ellátó Ügylet Kft. lett megbízva. (Főkönyvi kivonat csatolva).
Zirc, 2015. október 24 Kovács Eszter
elnök