Civil információs fórumot rendeztek a Művelődési Házban, melyen elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy már minden civil szervezetnek intézkednie kell alapító okirata módosításáról.
Az előadásra a Veszprém Megyei Civil Információs Centrum szakmai közreműködésével és a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház szervezésében került sor „Alapszabály-módosítás – lejár a határidő!” címmel. A közművelődési intézmény egyik kiemelt feladata a civil szervezetekkel, közösségekkel való széleskörű együttműködés, ennek jegyében évente több alkalommal, a civilek számára fontos témákban rendeznek tájékoztatókat, fórumokat és képzéseket is.
Az új törvényi változásoknak megfelelően 2014. május 31-ig a civil szervezeteknek meg kellett változtatniuk létesítő okiratukat, kivételt képeztek ez alól azon szervezetek, amelyek nem voltak közhasznú jogállásúak, vagy nem adtak be közhasznú nyilvántartásba vétel iránti kérelmet. 2016. március 15-ig azonban már minden szervezetnek, így az előbbiekben felsoroltaknak is eleget kell tenniük az új PTK rendelkezéseinek: módosítaniuk kell az alapító okiratukat.
A Művelődési Ház azzal a céllal rendezte meg az információs napot, hogy a változásokban érintett civil szervezetek munkáját segítse. A jelenlévők választ kaphattak többek között arra, hogy mikor és hová kell benyújtaniuk alapító okiratuk módosítását, mi mindent kell annak tartalmaznia, hogy a bíróság elfogadja. Az alapító okirat módosításának elmulasztása a nyilvántartásból való törlést vonhatja maga után, hangsúlyozták a fórumon. Aki lemaradt az előadásról, de érintett a kérdésben, a www.civilhazveszprem.hu oldalon tájékozódhat, informálódhat.
A következő információs nap november 11-én lesz, az aktuális témáról a Művelődési Ház tájékoztatni fogja az érdeklődő civil szervezeteket.
Kelemen Gábor