Gergő annyira belejött a sátortáborozásba, hogy éppen egy bunkert igyekszik építeni nekünk a Gyóni Géza utca végében, védelmet nyújtva a tűző nap elől. Meggyőzzük, hogy annyira azért nem vészes a helyzet, így hát előbújik a bokrok mögül, és már ott is terem mellettünk. Emma is megérkezik a hittantáborból. Ők ketten voltak a főszervezői az 5.b rendkívüli nyaralásának. Beszélgetésünk kezdetén kissé nehezen nyilvánulnak meg, inkább a szülőkre hárítják ezt a feladatot.
– Tulajdonképpen a Gergő szüleinek az ötlete volt, ők ajánlották fel a nyaralójukat. A gyerekek nagyon lelkesen belevetették magukat a szervezésbe – meséli a kezdeteket Barcsai Beatrix, akinek pedagógusi hivatásából adódóan van tapasztalata a kirándulásszervezés területén, de ezúttal szülőként volt érintett a történetben.
– Gergő elhintette az ötletet az osztályban, s amikor úgy jött haza, hogy már folyamatban van a szervezés, mert mindenki akar jönni, a Beával elkezdtünk hangosan gondolkodni, s úgy döntöttünk, támogatjuk a gyerekek kezdeményezését – mondja Kovács Eszter szülő, aki művelődésszervezői szakmájából kifolyólag is tudta segíteni a gyerekek szervezőmunkáját.
A tábor ötlete támogatásra lelt az osztály szülői közösségének körében is. Megbeszélték, hogy ki milyen élelmiszerrel tud hozzájárulni a kiránduláshoz, s a végén oly bőségesen el lettek látva a gyerekek, hogy csak az utazás került pénzbe. Lázasan készültek az első iskolán kívüli közös együttlétre. Emma folyamatosan figyelte az időjárást, Gergő összeállított egy házi szabályzatot, melyet már itthon kiosztott minden osztálytársának. Arra pedig, hogy minden meglegyen, és időben a helyére kerüljön, az összes gyermek nagy gondot fordított. Négy felnőtt kísérte őket a Balaton partjára.
Gergő apukája autóval és utánfutóval vitte előre a sátrakat, bőröndöket és az élelmiszer-ellátmányt. A
gyerekek pontosan megadták az indulás helyének GPS-koordinátáit…
A táborverés pillanatai
– A legfontosabb az volt a gyerekek számára, hogy együtt legyenek, játszanak, beszélgessenek. Erre nincs mindig lehetőség az iskolában.
– Feladatok nélküli közös együttlétről szólt a kirándulás. Megszólított minket a strandon egy idős bácsi, hogy régen látott már ilyen fegyelmezett, mégis vidám gyereksereget, akik dalolva indulnak a tó partjára. Többen kikönyököltek a kapuból, és nézték, hogy milyen helyes kis csapat.
A gyerekek felidézték a kedvünkért a közös éneket.
Gergőben a „nyugovóra térés” hagyott mély nyomot: – Éjfélkor még nem aludtunk!
Emma az ébredés emlékével él immár együtt: – Ötkor keltünk. A fiúk nem hagytak aludni minket, nekiálltak tisztítani a sátrunkat.
Fürdés, fürdés, fürdés – sorolják a napközbeni programokat. A sufniból előkerült egy műanyagmedence, melyben körbeálltak, mint a heringek. Kitolták a szörföt a nyílt vízre, személyzetét „Csillámcicáknak” keresztelték el, amit fel is írtak az oldalára, és a névjegyükkel is ellátták a vízi deszkát. Volt kenu is, de tényleg csak múlt időben, mert az végül szétesett, életkora ugyanis nem igazán volt összhangban a rá nehezedő súllyal – mesélik a történteket.
– Sok gyermek számára újdonságnak számított a sátorozás, és az, hogy távol vannak a szülőktől. Bemelegítés volt ez a jövő évi erdei iskolára.
– Nyilván minden szülő egy kis aggodalommal indította útnak a gyerekét. A felügyelettel egyáltalán nem volt probléma, mi, kísérők is felszabadultak voltunk, mert éreztük, hogy a gyerekek átlátják, mit jelent a biztonság, figyelnek, vigyáznak egymásra. A feladatokból mindenki kivette a részét, s jó volt látni, hogy mindezt mosolyogva, vidáman tették. Öröm volt velük sátorozni.
A szülők nagyon fontos dolognak tartják, hogy a gyerekek önszántukból is megtartották a csoport jellegét, hiszen az iskola kötelezően rakta őket egy osztályba, egy terembe. Azért pedig, hogy ennyi idősen meg tudtak szervezni egy kirándulást, dicséret illeti őket.
A gyerekek örömmel újságolják, hogy a közösségi összetartás folytatódik a vakáció ideje alatt, hiszen maradt egy kis szalonna, amit Cigánydombon szeretnének majd kisütni. A sátortábor sikerét elnézve pedig nem kizárt, hogy jövő nyárra is kisütnek majd valamit…
Fotók: Kovács Eszter, Kovács J. Csongor, Barcsai Beatrix, Detre Miklós
Kelemen Gábor
www.zirc.hu
