Az egyesületünk által kezdeményezett és szervezett mai, június 7-i jótékonysági koncert az eddigi visszajelzések szerint jól sikerült, nagyon színvonalas volt. Két óra hosszan tartott a változatos program, a becslések szerint 150-160 résztvevő előtt.
A kezdeményezés eddigi pénzügyi mérlege a következő:
Zirc város önkormányzatának adománya: 500.000,- forint
Az Erdélyi Baráti Kör adománya: 50.000,- forint
Magánszemélyek, szervezetek adományai és a kihelyezett urnákba érkezett adományok: 218.000,- forint
A mai jótékonysági koncerten érkezett adományok: 272.500,- forint
Összesen: 1.040.500,- forint
Eddigi ismereteink szerint ekkora összegű közösségi felajánlás egyetlen jótékonysági kezdeményezésre városunkban még nem érkezett. Egyesületünk köszönetet mond mindenkinek, aki adományával segítette Dercen lakosságát.
Az adománygyűjtés nem fejeződött be. Reméljük, hogy a mai koncertről, a kezdeményezés eddigi eredményéről szóló sajtóbeszámolók további adományokat eredményeznek.
Egyesületünk a kezdeményezéssel és a szervezéssel összefüggésben felmerült költségeit maga állja, illetve a költségek fedezetére elnökségi tagunk, Sztana Éva a zirci képviselő-testület Pénzügyi Ellenőrző Bizottságában betöltött tagsága után járó tiszteletdíját is felajánlotta.
Ezeket az előzetes információkat a végleges adatok ismeretében pontosítjuk.
Beküldte:
Koósné Stohl Ilona