Érdemes eljönni a Mozgó Mozi soron következő zirci programjára, melyre május 21-én, csütörtökön kerül sor a Városházán.
Végre otthon! Kezdőmondatunk természetesen nem azt hivatott kifejezni, hogy unalmasak voltak az előadások, és jó lesz majd hazaérkezni utánuk. Ez a címe az iskoláskorú gyermekek számára ajánlott animációs filmnek, melyben idegenek látogatják meg a bolygónkat, s helyet szeretnének cserélni velünk, emberekkel. A kalandok 14.30-kor indulnak 3D-ben. Ugyancsak ebben a minőségben élvezhető a két órával később kezdődő Mad Max, mely a nagy sikerű akciótrilógia negyedik része, és pontosan harminc évvel a harmadik részt követően került a mozikba. Érdekesség, hogy a film hazai premiere egybeesik a zirci vetítés napjával. Este a humoré lesz a főszerep, persze akciójeleneteknek sem leszünk híján. Az Argo 2 a napokban kerül a magyar filmvászonra, és pár héttel később már Zircen is nyomon követhetjük, ahogy Balogh Tibi és bandája belevág egy újabb nagy játékba…
Kelemen Gábor sajtóreferens