Szerző: Tarján M. Tamás
„Sobri Jóska nehéz vasba van verve
Bilincs a porkolábné szerelme.”
1837. február 17-én, a Somogy és Tolna határán fekvő Lápafőnél vesztette életét Sobri Jóska, a magyar történelem egyik leghíresebb betyárja, akit népszerűség tekintetében csak Rózsa Sándorral lehet összehasonlítani.
Nem egyszerű magyarázatot találni arra, hogy az utókor az Alföldön portyázó Rózsa Sándor mellett vajon miért éppen Sobri alakját őrizte meg, ugyanis az utóbbi betyár kétes „pályafutása” mindössze néhány évig tartott. A romantikus Sobri-kép kialakulásában fontos szerepet játszhatott, hogy az 1810-es születésű Pap Józsefet, aki vélhetően édesapja szülőhelye, a Sopron vármegyében fekvő Sobor után kapta nevét, még a körözési parancsban is igen jóképű legénynek írták le. A fiatalember egyébként hasonló háttérrel rendelkezett, mint a később országos hírnévre szert tevő betyárok nagy része: egy vasi kanász gyermeke volt, aki ugyan jó erkölcsre nevelte fiát, ám az 18 esztendős korában „legénykedésből” mégis részt vett egy bakonyi disznólopásban. A hatóságok természetesen könnyűszerrel elfogták Jóskát, és kétéves várfogságra ítélték, ami egész életét meghatározta.
Ezen a ponton a betyárról szóló történetek különböznek egymástól, ugyanis egyesek szerint Sobri letöltötte büntetését, míg mások szerint szerelmi viszonyt kezdett a porkoláb feleségével, aki később segített neki a szökésben. Az ugyanakkor tény, hogy a börtönből kiszabadulva Sobri Jóska hamar a bűn útjára tért, és a későbbiekben számos rablásban vett részt Győr, Vas és Veszprém vármegye területén, melyek főleg juhászok, gazdag birtokosok, vagy egyházi személyek kárára történtek. 1835-ben cimborájával, Fényes Istókkal a kolomposi juhászt szabadította meg vagyonától, a rablás azonban valószínűleg nem a terv szerint alakult, ugyanis társát hamarosan kézre kerítették.
Sobri ezután egy ideig bujdosásra kényszerült a Bakony hegyei között, a következő hónapokban azonban maga köré gyűjtötte a rengetegben rejtőző betyárokat, és félelmetes hírű csapatot szervezett. A Sobri Jóska és Milfajt Ferkó által vezetett banda főként a Nyugat-Dunántúlon garázdálkodott, leghíresebb rablásait a Kónyiban élő győri káptalan és Hunkár ezredes ellen követte el. Utóbbi bűntény azonban ismét súlyos következményekkel járt, ugyanis a katonatiszt egyenesen Bécsig ment, és az uralkodónál panaszolta be a betyárt. Ennek eredményeként Sobriékat 1836-tól öt vármegye katonasága kereste, ezért a rablóvezér úgy döntött, kettéosztja embereit: az egyik csapat a Vértesben húzta meg magát, míg a legendás betyár lovasai a Bakonyon át a Dél-Dunántúlra indultak.
Sobri számára intő jel lehetett, hogy a másik banda élére állított Milfajt Ferkót 1836 karácsonyán elfogták és felakasztották, rövid időn belül azonban ő is hasonló sorsra jutott. Az akkor már országszerte körözött betyárt és csapatát 1837. február 17-én, a Tolna és Somogy megye határán található Lápafőnél kerítették be a császáriak, a kibontakozó csatában pedig a betyárok nagy része életét vesztette. A tűzharcban állítólag Sobri Jóska saját maga ellen fordította pisztolyát, a Magyar Néprajzi Lexikon szerint viszont a rettegett banditát sikerült élve elfogni, és Tamásiban – Milfajt Ferkóhoz hasonlóan – ő is kötélre került.
Nem tudjuk pontosan, mi történt Lápafőnél, ebből eredően aztán a Sobri Jóskáról szóló történetek többségében azt olvashatjuk, hogy ravaszságának hála a betyár valamilyen úton-módon mégis csak megmenekült a császáriak gyűrűjéből. A nép ajkán idővel különféle mendemondák kaptak szárnyra, miszerint a rablóvezér nem esett el a katonák elleni tűzharcban, és később az Alföldön gazdálkodott, míg mások bizton állították, hogy Sobri Jóska az Egyesült Államokba települt át, ahol gyógyszerészetet tanult, és hatalmas vagyont szerzett; ezt a legendát vitte filmvászonra egyébként a Sobri – Betyárfilm című alkotás is.
A 20. században Rózsa Sándor mellett Sobri Jóska lett az idealizált betyár másik mintaképe, aminek következtében idővel tettei is megszépültek. Ma már leginkább az angol Robin Hoodhoz hasonlíthatjuk Sobri alakját, akinek tetteit állítólag nem a törvényen kívüli könnyű és szabad élet, hanem a társadalmi igazságtétel, a szegények és elesettek gyámolítása motiválta. Bár a betyárokkal kapcsolatban ez a hiedelem ma is elevenen él a nép körében, sajnálattal kell tudatnunk, hogy mindez idáig egyetlen olyan forrás nem került elő, ami ezt a mendemondát alátámasztotta volna.
forrás: rubicon.hu
