"Idén az adórendszerünkben a segélyezést áttoltuk az önkormányzatokra, cserébe sokkal több mindent adóztathatnak helyben. Ezért több helyen kitalálták, hogy akkor megadóztatják a magánkézben lévő termőföldeket, mert éppenséggel azt elég nehéz arrébb vinni, írja a Világgazdaság."
Az Index vezeti így be a ma reggeli hírét. A dolog egyelőre arról szól, hogy a kormányzat jogellenesnek tartja, viszont néhány település már rendeletet is alkotott róla.
A 2014-es önkormányzati választási kampányból tudhattuk meg először, hogy Zirc „az önkormányzatiság két és fél évtizede alatt még egyetlen ciklus végén sem volt ilyen jó, a jövőt megalapozó pénzügyi helyzetben” (idézet az újraválasztott polgármester kampánykiadványából). Nyilván ennek is köszönhető, hogy a város költségvetése lehetővé tesz bizonyos mozgásszabadságot: a 2014. november 27-i képviselő-testületi ülés előterjesztései között szerepel például az építményadó kedvezményezetti körének kismértékű kiszélesítése és a 2,5 millió forint adóalapot el nem érő vállalkozások iparűzési adó-mentessége (az ülés jegyzőkönyve még nem érhető el a város honlapján, ezért a pontos szövegezés nem ismert), ami kb. évi 5 millió forint adókiesést jelent a hatásvizsgálat szerint (kis szépséghibája a dolognak, hogy a helyi adókat pontosan a leköszönt testület emelte meg 2012-től brutálisan: az építmény- és kommunális adót 50%-kal, az idegenforgalmi adót a 2,5-szeresére). Így ma kívülről nem látszik, hogy erős bevételi kényszer jelentkezne.
Azt azonban jól ismerhetjük az elmúlt néhány év tapasztalatából, hogy akár a számukra leghátrányosabb intézkedéseket is le lehet nyomni a magyar társadalom torkán a legképtelenebb indoklásokkal, még ha korábban gránitba is vésték ez ellenkezőjét.
Ha tehát ebben a nyugodt pénzügyi helyzetben eszébe jut valakinek, hogy mégis építsünk Zircen nemzetközi repülőteret vagy nemzeti kancafedeztető állomást, és kell a pénz a pályázati önrészre, akkor majd beindul a kreatív az önkormányzatok frissen kiterjesztett helyiadó-kivetési jogkörének kihasználására.
Miután tavaly a második félévtől megszűnt az önkormányzatoknak az a kötelezettsége, hogy költségvetési koncepciót készítsenek a következő évre (ami azért egy hasznos, és tervszerű költségvetés-alkotást kikényszerítő eszköz volt), így a zirci testület sem tárgyalt ilyet novemberben. Tehát azt sem tudjuk, szerepelnek-e a tervekben újabb helyi adók. A testület első félévi munkaterve sem tartalmaz utalást a helyi adókra. Viszont elég, ha néhány mértékadó önkormányzat rájön a frissen szerezhető pénz ízére, a többi is követni fogja. Pesszimista forgatókönyv.
Az optimista azt hiszi, hogy a világ, amiben élünk, a létező világok legjobbika. A pesszimista meg attól tart, hogy tényleg ez... (Murphy után szabadon).
Frissítés:
"Végleg kivéreztetik az önkormányzatiságot"
Tippeljen, Zirc melyik csoportba tartozik!
Frissítés 2.0:
Koós Gábor