Harmadik alkalommal rendezte meg Zirc Városi Önkormányzat a „Márton-Maraton” mozgásnépszerűsítő programot.
A rendezvény célja ezúttal sem volt más, mint a korábbi években: felhívni a figyelmet a mozgás fontosságára, és a Diabétesz Világnapján emlékeztetni annak jótékony hatására a cukorbetegséggel szemben. Márton-nap után nem sokkal pedig az is fontos szempont volt, hogy minél több kilométerrel tömjük meg a libát. A nevezési feltételek teljesültek, ott volt a mosoly az arcokon, a bázist és a futókört pedig különleges lampionok világították meg.
A program a napközisek egészségügyi sétájával vette kezdetét, akik egyben elhelyezték, vagy megmutatták a tanítóik segítségével készített lampionokat. Ezt követően a harmadik osztályosok rendőri biztosítással elindultak még egy körre, immár futólépésben. Tamási Ivett gimnáziumi tanárnő, valamint Hujberné Horváth Ágnes és Fiausch László, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanítói kísérték őket.
A kellemes őszi időben lezajlott kocogást követően már várta őket az Egészségforrás üzlet jóvoltából ezúttal is biztosított teafrissítő, melyből természetesen minden résztvevőnek jutott.
Az első alkalommal felállított „Egészségfalon” üzeneteket juttathattak el egymásnak az emberek, miért tartják fontosnak a rendszeres mozgást, milyen szerepe lehet a betegségek kialakulásának megelőzésében. A gyerekek inkább névjegyükkel látták el a falat, de ez is felért egy üzenettel: itt voltak, sportoltak, és nemcsak sportoltak, hanem népszerűsítették is a mozgást. Egy jobb jövő is köszönthet ránk, ha futunk – üzente egy felnőtt mindenki számára.
A teapultnál frissülhettek a résztvevők, a művészeti szakközépiskolások által készített molinó előtt pedig fényképezkedhettek a teljesítményért járó oklevéllel
Volt, aki igazi kihívásnak tekintette a futást. Komenda József például félmaratoni távot teljesített a zirci belvárosban, de a hetedik osztályos Panyi Krisztián tizenöt lefutott köre is figyelemreméltó eredmény. Bogi kutya 2,4 kilométert tömött Márton-lúdba. De mindenki hozzáadta a magáét, így összességében, néhány száz méter híján 150 kilométerrel tömtük meg a libát 2014-ben.
A teljesítményéért minden regisztráló Zirc város polgármesterének elismerő oklevelét vehette át.
A szervezőség köszönetét fejezi ki Detre Anitának a rendezvény eredményes lebonyolításához nyújtott segítségéért, valamint minden intézménynek és azok dolgozóinak, akik segítették a program megvalósulását.
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens