A hétvégén rendezik meg Ácson a sportlövők diákolimpiájának országos döntőjét. A versenyen az MTTSZ Területi Klub Zirc öt versenyzője is érdekelt, négyen közülük Zircen tanulnak.
Gyönyörű kupával érkeznek a zirciek a versenyre, amely egy évig díszítette a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola polcát, miután Károlyi Gergő, az iskola diákja megnyerte tavaly a légpuska húszlövéses számot. A felkészítő MTTSZ Területi Klub Zirc a címvédést tűzte ki célul, s remélik, hogy a másik négy versenyzőjük is eredményesen szerepel majd.
A kupa egy évig képezi a győztes tulajdonát, azt követően meg kell védeni
A zirci lövészklub programja igen sűrű novemberben. Most szombaton utaznak a diákolimpia országos döntőjére, 15-én megrendezik a hagyományos Zirc Kupát, majd egy héttel később a felnőtt versenyzők Ajkán vesznek részt egy minősítő versenyen.
Beneveztek a Központi Sport- és Ifjúsági Sportegyesület által kiírt Posta Versenybe is, melynek lényege, hogy a házi eredményeket e-mail-en küldik be a szervezőségnek a szakvezetők, és az első húsz legjobban teljesítő fiatal részt vehet majd a Puskás Ferenc Stadionban december 6-án megrendezendő országos döntőn. A versenyből még egy forduló van hátra, jelen állás szerint a légpuska húszlövéses számban (ahová több mint százan neveztek) három sportlövő is képviselheti városunkat a fővárosi versenyen.
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens