A Football Club Zirc eredményesen élt a látványsportokat érintő támogatási formával, a TAO pályázattal. Ennek köszönhetően a sporttelep fejlesztése folyamatban van, a focistapalánták pedig egy háromnapos edzőtáborban vehettek részt Komáromban.
– Az edzőtáborban az U9, U11, U13-as korosztályok vettek részt tizenhét fővel és öt kísérővel. Többek számára ez volt az első alkalom, hogy ennyi időre elváltak a szülőktől – tudjuk meg Berkes Tamástól, az FC Zirc edzőjétől, a tábor vezetőjétől.
Meséli, hogy egy középiskolai kollégiumban kaptak szállást rendezett és kulturált körülmények között. A szobák elfoglalását követően egy kiadós ebéd következett, majd elsétáltak a Monostori Erődbe, ahol közel három órát töltöttek el. Részt vettek egy izgalmas tárlatvezetésen, hajómaketteket, régi fegyvereket, használati tárgyakat láthattak, és lementek a Duna-partra is.
– A szabadban kiállított harckocsi többszöri megmászás után sem vesztett a varázsából, de végül mindenkit sikerült lecsalogatni róla – nyugtázza a szakvezető.
Berkes Tamás edző, táborvezető és a kis focistaforradalmárok
Már az első nap kezdetét vette az edzésmunka, sorversenyeket, erősítő feladatokat végeztek gyermeklabdarúgóink, akik a hosszú nap ellenére is fáradhatatlanok voltak. Másnap szabadban tréningeztek, négy-öt fős csapatok mérték össze erejüket a szálláshelynél található aszfaltos pályán. Ebéd után Nagy Krisztián klubelnök is meglátogatta az edzőtábort, és nem jött üres kézzel: nagy mennyiségű banánnal szerzett örömet a gyerekeknek, majd megtekintette a délutáni foglakozást.
Az edzésmunka mellett az összetartást is szolgálta a gyerekek számára a tábor
A második nap programjában mozizás is szerepelt, amihez a nélkülözhetetlen pattogatott kukorica és üdítő sem hiányozhatott az egyesület jóvoltából. A harmadik napon – a szülők telefonos kiértesítését követően – indult haza a csapat, melynek nagyobb részére ezt követően még egy Bozsik-torna várt Gyulafirátóton – zárja beszámolóját Berkes Tamás, végül köszönetét fejezi a klub vezetőségének, hogy biztosították az anyagi hátteret a táborhoz, a kísérőknek pedig a segítséget, amivel hozzájárultak a gyerekek számára emlékezetes napokhoz.
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens