Tizedik alkalommal rendezte meg az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma és a múzeum baráti köre, valamint az „Együtt a Könyvtárért” Alapítvány természetismereti vetélkedőjét helyi és Zirc környéki általános iskolák felső tagozatos diákjai részére.
A versenyre – amelyet a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében rendeztek meg – idén három település, Borzavár, Csetény és Zirc csapata nevezett. A résztvevőket Katona Lajos Tamás, a múzeum baráti körének titkára, valamint a vetélkedőt tíz éven keresztül szervező, vezénylő dr. Kutasi Csaba igazgató és Iliáné Rechner Szilvia köszöntötték, ismertetve egyben a legfontosabb technikai információkat.
A felkészüléshez segítséget nyújtott a múzeum állandó kiállításának és a megadott irodalmaknak az ismerete, valamint az egyesületek által szervezett természetismereti előadások látogatása. Az ötfős csapatok a versenyt megelőző napon még egy utolsó „tréningen” vettek részt, majd péntek délután a közművelődési teremben – miután megtörtént a névkeresztelő és a csapatkapitányok is kijelölésre kerültek – megkezdődhetett a lázas versengés.
Az iskolások előbb tesztek és szöveges feladatok megoldásával bizonyíthatták tudásukat, majd a múzeumi preparátumokat, gyűjteményi anyagokat kellett rendszerezniük a megadott kritériumok szerint, gyakorolva ezzel a muzeológusi munkát.
A „madarat tolláról” elnevezésű feladatban a különböző tollakat (leszámítva az íróeszközt) kellett a megfelelő oszlopba illeszteni, ahol a madár nevét találták az iskolások (Fotó: Dr. Kutasi Csaba)
A jubileumi vetélkedőt a Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola „Kecskék” elnevezésű csapata (Kis Blanka, Nagy Zsombor, Hanich Kristóf, Hege Sára, Horváth Máté csapattagok, Somogyi Katalin felkészítő tanár) nyerte 54 ponttal. A verseny rendkívül izgalmas végkimenetelű volt, ezt bizonyítja, hogy a második helyezett „Szarvasbogár-osztagosok”, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola egyik csapata (Molnár Petra, Fallmann Ákos, Kajtár Szabolcs, Mészáros András Bálint csapattagok, Burjánné Vajcs Piroska felkészítő tanár) 52 pontot gyűjtöttek. Hozzá kell tenni, ők négyen álltak ki a versenyre, mert egyik társuk megbetegedett.
A Borzavár-Porva Német Nemzetiségi Általános Iskolából „Gengszterek” érkeztek, de szerencsére mindez csak a fantázianévben mutatkozott meg, tudásban kevéssel maradt alul szellemi vetélytársaitól a Horváth Attila Tamás, Kovács Izabella, Dóczi Benedek, Kertész Dániel, Dóczi Péter Domonkos összetételű csapat, amelyet Borszukné Kropf Ilona készített fel a versenyre. Ők negyvenhét ponttal végeztek a harmadik helyen.
A szervezők minden résztvevő csapatot kisebb ajándékkal jutalmaztak meg, a helyezettek értékes nyereményeit a két rendező egyesület, a házigazda intézmény és a PEPE Cukrászda ajánlotta fel. A győztes csapat díja egy torta volt, amelyet ezúttal – figyelembe véve a vetélkedő életkorát – születésnapi tortaként is fel lehetett fogni, csak épp a tíz szál gyertya hiányzott róla…
Kelemen Gábor sajtóreferens