Az Idősek Világnapja alkalmából köszöntötték városunk szépkorú polgárait.
A Reguly Antal Szakképző Iskola étkezőjében megrendezett ünnepségen Takács Józsefné, a Veszprém Megyei Vöröskereszt Zirci Területi Szervezetének nyugalmazott vezetője köszöntötte a megjelenteket, egyben bemutatta utódját, Markovics Erzsébetet.
A Zirci Benedek Elek Óvoda Tőzike csoportja játékos műsorral, Tárkányi-Nagy Roberta és Oláh Lili, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola diákjai verssel kedveskedtek a szép számmal megjelenő idős néniknek, bácsiknak.
Az ünnepeltek köréből is elhangzott egy szavalat, Tatár Kiss Lajosné előadásában.
Ezt követően a Bakonyi Finnbarátok Köre műsora következett, előbb Márai Sándor Füves könyvéből tolmácsoltak gondolatokat, majd a „Gyógyszertárban” című kabaréval nevettették meg a közönséget.
Jelenet a kabaréból
(Folytatáshoz kattints a címre!)
A humoros perceket követően Ottó Péter polgármester köszöntötte a vendégeket. Utalva a rendezvény szereplőinek életkori megoszlására és városunk megjelent szépkorú polgáraira úgy fogalmazott, ismét összegyűlt a zirciek nagy családja.
– A család minden társadalom legfontosabb és legkisebb közössége. Mindenki, aki szülővé vált, tudja, hogy emberi életünknek a pályáját meghatározzák a gyerekek. Olyanok vagyunk egy picit, mint a világegyetemben a nap, a csillagok, a bolygók és holdak, amelyek kötött pályán keringenek. A mi életünkben a gyerekek jelentik a világegyetem közepét, szülőknek, nagyszülőknek szintén. A szülők pedig számíthatnak a nagyszülőkre, ha segítségére szorulnak – mondta városunk vezetője. Hozzátette: igaz ez tágabb értelemben is, amikor a zirciek nagy családjáról beszélünk, és rendezvényen kell segíteni, várost takarítani, sütni-főzni, dekorálni, vagy éppen ruhatári szolgálatot teljesíteni. Az idősekre, nyugdíjasokra akkor is számíthatunk.
Ottó Péter polgármester egy bejelentést is tett, mely szerint Katona Péterné, a Zirc Városi Nyugdíjasklub elnöke az Emberi Erőforrások Miniszterétől „Idősekért” díjat vehetett át.
A közönség nagy tapssal jutalmazta városunk jeles polgárát, csakúgy, mint a harminc év vöröskeresztes szolgálat után nyugdíjba vonuló Takács Józsefnét, akinek a fáradhatatlan munkáját virággal köszönte meg a városvezetés. A nyugalmazott vezető pedig a segítséget köszönte meg mindenkinek, amit kapott a munkája során, és elmondta, ha szükség lesz rá, az ő segítségére is számíthatnak a jövőben.
Ottó Péter polgármester és Vörös Kálmán alpolgármester megköszönte Takács Józsefné munkáját
Végül köszöntötték városunk legidősebb hölgy és férfi polgárát, Hegedűs Ilonát és Hervay Ferenc Leventét, akik mind a ketten kilencvenöt évesek.
Volt tehát mit ünnepelni, ehhez a talpalávalót Mészáros József szolgáltatta. Az önkéntesek pedig már tálalták a vadpörköltet…
Kelemen Gábor sajtóreferens