Az Európai Mobilitási Hét „A mi utcánk – a mi jövőnk” mottójának jegyében rendezte meg Zirc Városi Önkormányzat a Zirci Duatlon versenyt, immár harmadik alkalommal.
Az elmúlt időszak csapadékos időjárásának következtében a sportpálya használhatatlanná vált, így a kerékpározáshoz hasonlóan ezúttal a futás is közterületen valósult meg. A versenyre hatvanegy egyéni induló mellett tizenegy csapat nevezett.
A rendezvényt Ottó Péter polgármester nyitotta meg.
A szokásokhoz híven az óvodás futammal kezdődött a megmérettetés, majd folyamatosan álltak rajthoz a különböző korcsoportok képviselői a kisiskolásoktól egészen a senior korúakig. A váltóban cégek, közösségek, családok mutatták meg összetartó erejüket a sport által is.
Az óvodás futamban a szülők kísérhették gyermeküket a célig, ahol átvehették megérdemelt jutalmukat a legifjabb korosztály képviselői
(Folytatáshoz kattints a címre!)
A versenyen minden célba érkező elismerő oklevelet kapott, a korcsoportok és kategóriák helyezettjei éremdíjazásban részesültek. A gyermekfutamok bajnokai pizza-utalványt vehettek át, a váltóverseny győztesei ajándékcsomaggal térhettek haza.
Eredmények:
Újonc „B”, lány: 1. Molnár Vivien, 2. Tamási Hanna, 3. Kokas Nóra, fiú: 1. Gilicze Tamás, 2. Máhr Hunor, 3. Drahovszky Gergő.
Újonc „A”, lány: 1. Sefcsik Ildikó Vivien, 2. Bittmann Panna, 3. Vigh Emma Klára, fiú: 1. Ulrich Attila, 2. Szecsődi Bertalan, 3. Komenda Kevin.
Gyermek, lány: 1. Szalay Júlia, 2. Bakonyvári Barbara, 3. Bakonyi Flóra, fiú: 1. Tóth Bálint, 2. Molnár Kristóf, 3. Fürge Márk.
Serdülő, fiú: 1. Jakab Armand, 2. Mészáros Pál. Ifjúsági, fiú: 1. Vingl Balázs, 2. Czaun Péter, 3. Csombor Bence.
Felnőtt, nő: 1. Heim Andrea, 2. Gurdon Éva, férfi: 1. Bachstedter Milán. Senior, nő: 1. Tamási Ivett, 2. Sefcsikné Solymosi Ildikó, 3. Petrovics Ilona, férfi: 1. Mészáros Ferenc, 2. Györgyi Péter, 3. Komenda József.
Céges váltó: 1. Csomai József és Tesói, 2. Arany Ászok, 3. Turbós Csigák. Családi váltó: 1. Komenda Team, 2. Mészáros Marathon, 3. Jakabék.
A legtöbb induló ezúttal is az újonc „B” kategóriában volt, ahol a 2005-ben és azután születettek versenyeztek
Helyi üzletek és vállalkozások támogatásának köszönhetően minden résztvevőt ebéddel és frissítővel láttunk vendégül, a tombolán pedig ajándéktárgyak kerültek kisorsolásra a rajtszámok alapján.
Zirc Városi Önkormányzat ebben az évben is csatlakozott a környezetbarát és közösségi közlekedést népszerűsítő Európai Mobilitási Hét és Autómentes Naphoz, melynek keretében további kísérőprogramokkal vártuk az érdeklődőket. A Bike-Medic Kft. ezen a napon ingyen szervizt vállalt a duatlonra regisztrálóknak, az általános iskola aszfaltos placcán kialakított kerékpárpályán kicsik és nagyon tehették próbára ügyességüket, a Művelődési Házban rajzklub várta a gyerekeket, az Autómentes Ötletládába pedig bedobhatták az állampolgárok javaslataikat, hogy milyen új állandó intézkedést vezetnének be Zircen, amely előnyben részesíti a környezetbarát közlekedési módokat a személygépkocsi használatával szemben.
A duatlon futamait követően egy rollerversenyre is sor került, melyet Szabó Patrik nyert meg.
A rendezvény városi kerékpáros felvonulással zárult.
A felvonulás a sportteleptől indult, s egy nagy városi kört követően ide is érkezett vissza
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy Mészáros Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály – Környezetvédelmi Osztályának az osztályvezetője, az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap egyik központi szervezője meglátogatta a programunkat, s szóróanyagokat hozott a résztvevők számára. A III. Zirci Duatlon és Autómentes Nap ezúttal is sok önkéntes közreműködésével valósult meg, akiknek a szervező önkormányzat ezúton is köszönetét fejezi ki. Köszönet továbbá a Veszprémi Rendőrkapitányság Zirci Rendőrőrsének és a Bakony Polgárőr Egyesületnek a verseny zavartalan lebonyolításáért, s természetesen minden további támogatónknak, együttműködő partnerünknek, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
A fotókat Kertész Milán, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB munkatársa készítette.
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens