Zircen tartotta 2014-es gólyatáborát a Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatói közössége. Tíz felsőbb éves és öt első évfolyamos hallgató vett részt az évnyitót megelőző napokban a tudást gyarapító, fárasztó, de lélekben is kissé elcsendesítő programokon.
A tábor kezdetén Dr. Hanula Gergely, az akadémia rektorhelyettese beszélgetett az első évfolyamos hallgatókkal. A beszélgetés témája a a lelkipásztori szolgálatra való elhívás vagy küldetés, illetve a tanulmányok voltak.
Csütörtök este a zirci gyülekezet tagjai készítettek vacsorát a vendégek számára. Áhítattal szolgált Vecsey Katalin, a Zirci Református Missziói Egyházközség lelkipásztora.
A péntek délelőtt programja az apátság megtekintése volt – templomának bemutatása Elizeus atya vezetésével felejthetetlen élmény marad mindenki számára. Közös ebéd után Buda Imre gondnok tartott előadást Jézus gyógyítástörténeteiről, orvosi szemmel. A pezsgő beszélgetéssé alakult előadás után kirándulás következett Csesznekre, ahol Gilicze Tamás bakonyszentkirályi, cseszneki lelkipásztor vezetésével a hallgatók megtekinthették a várat, a bátrabbak pedig kipróbálták magukat a via ferrata névre hallgató sziklamászás-műfajban is. Este közös vacsora a cseszneki gyülekezet egyik presbiterénél, népdaléneklés és késői hazautazás volt a program – valamint játék, sok játék.
Szombat reggel a lélekben történő elcsendesedésen, a tanévre imádságban készülésen volt a hangsúly. Az áhítatot imaséta követte, amelynek során a hallgatók a közösségért, szobatársukért, tanáraikért, szolgálataikért, tanulmányaikért és otthon maradt szeretteikért imádkozhattak.
Hálásan köszönjük a Dunántúli Református Egyházkerület támogatását és a Zirci Református Missziói Egyházközség vendéglátását.
Tóth Cseperke
A gólyatábor képei megtekinthetők itt:
Forrás: http://www.prta.hu/