Zirci rászoruló családok is részesültek a Katolikus Karitász iskolakezdést segítő tanszeradományából, melynek átadására a Ciszterci Apátság gobelintermében került sor.
Huszár G. Lőrinc plébános atya köszöntötte a megjelent vendégeket, közöttük Mádl Dalma asszonyt, a Karitász jószolgálati nagykövetét, Écsy Gábor atyát, a segélyszervezet országos igazgatóját, Zagyva Richárdot, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatóját és Ottó Pétert, Zirc város polgármesterét.
Écsy Gábor elmondta, egy országos akció keretében került sor a zirci adományozásra. Hangsúlyozta, minden évben nagy figyelemmel és szeretettel fordulnak a családok felé, hogy próbáljanak enyhíteni az őket érintő problémákon. Ezúttal az iskolakezdésben szeretnének segíteni ajándékutalványokkal és tanszerekkel, amelyek szükségesek a beiskolázáshoz.
Országosan a Katolikus Karitász 15 000 000 forintot tudott elkülöníteni erre a célra, és ez az összeg osztódott szét az egyházmegyék között – tudtuk meg az országos igazgatótól, aki hozzátette: a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász a rá eső részt találékonyságának, leleményességének köszönhetően kiegészítette, így közel 3 000 000 forint értékben tudtak segíteni a területükön.
Mádl Dalma asszony, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete a karitatív szervezet helyi önkénteseinek a közreműködésével adja át a tanszeradományokat a zirci diákok részére
– Azt szeretnénk, ha a megyében minél kevesebb gyermek számára jelentene gondot az iskolakezdés – mondta Zagyva Richárd, a főegyházmegyei karitász igazgatója. Kiemelte a helyi segítők szerepét, akik szorgos kezeikkel készítették elő a diákok számára a csomagokat. A gyerekektől egyetlen dolgot kért „cserébe”: tanuljanak jól.
Zircen közel hatvan iskolás részesült beiskolázási támogatásban, ehhez Zirc Városi Önkormányzat 58 000 forinttal járult hozzá.Ulrich Józsefné, a Zirci Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoportvezetője megköszönte mindenkinek a segítséget, a gyerekeket pedig arra kérte, legyenek segítőkészek egymással.
Az ünnepségen Béres Balázs és Bakonyi Gergő szavalattal, Molnár Csilla fuvolajátékkal kedveskedett a közönségnek.
Az adományozók és az adományban részesülők végül közösen mondták el a Miatyánkot a plébános atya vezetésével.
Kelemen Gábor sajtóreferens