Száz évvel ezelőtt hunyt el a „madarak atyjaként” is ismert Herman Ottó, akit az utolsó magyar polihisztornak tartanak. 2014-et Herman Ottó-emlékévvé nyilvánították. A híres tudósról Zircen is megemlékeznek.
Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, nyelvész, régész és politikus volt. „A madarak hasznáról és káráról” című könyve alapmű az olvasni tanuló gyerekek számára. A magyar halászatról írt, saját kezűleg illusztrált könyve máig világszerte jegyzett alapmű. Megírta a magyar állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát, valamint Magyarország teljes pókfaunáját. Nemzetközileg elismert madártani tudós, a Magyar Ornitológiai Központ alapítója.
„Az utolsó magyar polihisztorként is aposztrofált tudós csak egyike hazánk seregnyi lángelméjének, mégis azon kevesek közé tartozik, akit szinte minden magyar ismer” – írják róla. (Folytatáshoz kattints a címre!)
Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma a kiállítóterében külön tárlót szentel a tudós életművének, és több programmal is adóznak az emléke előtt. A közelmúltban megrendezték a Madarak és Fák Napját, mely szintén Herman Ottó nevével köthető össze. 1906-ban ugyanis az ő javaslatára rendelte el az akkori vallási és közoktatásügyi miniszter, hogy az ország iskoláiban évente Madarak és Fák Napját tartsanak.
Az idei Madarak és Fák Napján odúkihelyezésre is sor került az Arborétumban Barta Zoltán ornitológus vezetésével
H. dr. Harmat Beáta, az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, terveznek még programot az emlékévhez kapcsolódóan. Ősszel várhatóan Zircre érkezik a Herman Ottó-vándortanösvény, melyet a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület készített az évforduló kapcsán. Ez egy interaktív polihisztor játszóház, amivel elsősorban az iskolásokat szeretnék megszólítani, kísérletezésre, játékra egyaránt lehetőség nyílna a bemutatón, nem utolsósorban hasznos ismeretekkel gazdagodhatnak az érdeklődők – tudtuk meg.
Kelemen Gábor sajtóreferens