Valler Péter zirci kézilabdázó Európa-bajnokságot nyert a magyar korosztályos strandkézilabda-válogatottal
Nagy öröm minden magyar sportsiker, de valahogy másként dobban az ember szíve, ha egy nagy győzelemnek részese valaki a szűkebb hazánkból is…
Valler Péter neve ismerősen csenghet kézilabdás berkekből, anno a megye egyik legjobb csapatának számító Zirc Kézilabda Sportegyesületben ifjú tehetségként többször is pályára lépett.
– Mint a legtöbb gyermek, én is fociztam először, de aztán egyszer ottmaradtam egy iskolai kézilabda-edzésen… – idézi fel a kezdeteket a fiatalember, aki szüleivel és nővérével Zircen él, jelenleg a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium harmadik évfolyamos tanulója.
Nagyon fiatalon mutatkozott be a megyei első osztályban, aztán az MKB Veszprém utánpótláscsapataiban is kipróbálta magát. A tanulást azonban nehezen tudta összeegyeztetni az élsporttal, így a szeretett sportágnak egy olyan változatát választotta, melynek nyáron van a szezonja.
Nem felejti el, hogy a strandkézilabdával is a zirci csapat által ismerkedett meg, majd elment egy válogatóversenyre, ahol a szakemberek azonnal felfigyeltek a képességeire. Meghívást kapott a válogatott-keretbe, s már a tavalyi dániai Európa-bajnokságon való részvételre is eséllyel pályázott, de ’96-os születésűként a ’94-esek között nehéz volt bekerülni a szűkített keretbe. Ugyanakkor profitált belőle, hogy az idősebbekkel együtt edzett, hiszen a saját korosztályában idén meghatározó játékossá lépett elő.
Valler Péter az önkormányzati hivatalban mesélt az Európa-bajnokságon szerzett élményeiről és eddigi pályafutásáról
(Folytatáshoz kattints a címre!)
A strandkézilabdát kisebb pályára és kevesebb fővel játsszák, mint a hagyományos változatát. A támadó csapat a kapusát mezőnyjátékosra, úgynevezett irányítóra (szakzsargonban nyúl) cseréli, akinek a találata kettőt ér. A többi játékosnál akkor számítják duplán a gólt, ha azt páros lábról elugorva, 360 fokos fordulatot követően érik el. A mérkőzések szettekből állnak, és egyenlő szettarány esetén úgynevezett „szétlövés” dönt. Hazákban körülbelül húsz éve van jelen a sportág, és a magyarok a legjobbak közé fejlődtek, mindkét nem képviselői figyelemreméltó eredményeket értek már el. Idén például a fiúcsapat mellett a lányok is Európa-bajnokok lettek az U18-as korosztályban.
– Az Európa-bajnokságra való felkészülés mennyi ideig tartott, hogy történt?
– A felkészülés hat hétig tartott. Minden héten volt egy négynapos edzőtábor különböző helyszíneken, sok edzőmérkőzéssel. Horvátországban részt vettünk egy nemzetközi tornán is.
Megtudjuk, hogy kvalifikáció nincsen strandkézilabdában, a már jó hírnévvel bíró magyar csapat jelentkezését örömmel fogadták az Európa-bajnokságon. A kontinensviadalt július 11. és július 13. között rendezték meg Spanyolországban tíz nemzet válogatottjának részvételével.
– Az első két napon zajlottak a csoportmérkőzések, a harmadik napon pedig a döntők. Sikerült csoportgyőztesként továbbjutnunk, majd a négy közé kerülésért a másik csoport negyedik helyezettjével, Olaszországgal játszottunk. Ez egy nagyon hangulatos mérkőzés volt, hiszen este kilenc órakor már lement a nap, és reflektorral világították meg a pályát. Az olaszokat magabiztosan győztük le, másnap a horvátokkal szemben, a döntőbe jutásért azonban már jóval nehezebb dolgunk volt.
Valler Péter akció közben
A legnagyobb kihívást minden tekintetben a finálé jelentette a magyar csapat számára, hiszen ott a házigazda spanyolokkal kellett mérkőzniük. A hazai pálya előnye is kevésnek bizonyult azonban, a mieink hősies küzdelemben, „szétlövéssel” döntőbeli ellenfelüket is két vállra fektették.
– Milyen érzésekkel töltött el az Európa-bajnoki cím?
– Annyira a meccs lázában égtem, hogy a döntőt követően még igazából fel sem tudtam fogni, hogy mi történt. Azt pedig nehéz szavakba önteni, hogy mit érez az ember, amikor aranyéremmel a nyakában a Himnuszt hallgatja. Nagyon büszke voltam arra, hogy magyar vagyok.
Az Európa-bajnok U18-as magyar strandkézilabda-válogatott
– Idehaza milyen fogadtatása volt a sikernek?
– Nagyon jó érzés volt, hogy a repülőtéren barátok, ismerősök fogadtak minket, és egyszerre skandálták, hogy „Szép volt, fiúk!”. Sok gratulációt kaptunk, szüleimet is büszkeséggel töltötte el a siker.
Az Európa-bajnoki címért járó éremmel és trófeával
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens