"VÁNDORBOTTAL A VASPARIPÁÉRT"
|
Az egykori Ferencháza vadászház |
A Porva-Csesznek Turistaház rendezésben 2014.07.19-én (szombaton) megtartott túrán, sok természet- és vasútkedvelő társunkkal együtt mi is részt vettünk.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
|
Indulás előtt Vinyén. Kata, Laura és Kitti. |
Parkolás Vinyén, majd pár perc vonatozás után megérkeztünk a rajthelyre, Porva-Csesznek vasútállomásra. Óvatos duhajok lévén, a szerény, 7 km-es családi távot választottuk. Rövid adminisztráció és egy kis nézelődés után, még világossal indulhattunk a sárga + jelzésen. Az útvonal egyébként nem a közismert (és egyébként csodaszép) Cuha-völgyön keresztül vezetett, hanem attól némileg nyugatabbra, az egykori Ferencházi és Pálházi vadászházak érintésével. Kb. félúton járhattunk, amikor elő kellett venni az elemlámpákat. Ötletes megoldás volt a csíkokra szabdalt láthatósági mellény, mint útjelző szalagozás.
|
Kitti és Laura selfie. |
|
Laurával |
Egyetlen helyen (az utolsó szakasznál) bizonytalanodtunk el egy kicsit, ahol a széles útról egy szűk ösvényre mutatott a jelzés. Lehet, hogy a vaddisznók, vagy más emberevő erdei szörnyek kötözték át a szalagokat? Az iránytű azonban szintén erre mutatta a helyes utat.
|
Naplemente az erdőben. (Fotó: Bódis Laura) |
Fél tizenegy előtt 10 perccel megérkeztünk a célba, a Vinye.hu büféhez. Kaptunk emléklapot, kitűzőt, sajtos pogácsát, és személyenként 150 Ft-os kupont, amit a büfében fel lehetett használni.
Miközben a büfé udvarán pótoltuk az elveszített energiát, láttuk, hogy jön egy igen gyorsan mozgó elemlámpa. A sportos kinézetű fiatalember ennyi idő alatt teljesítette a 29- km-es távot! Bizonyára nem azért, mert kergették az előbb már emlegetett vaddisznók. Így ismeretlenül is Gratulálunk!
|
Az emléklap és az igazolólap részlete. |
Végül "megnéztük" milyen a Cuha patak korom sötétben, és éjfél körül indultunk haza. Az egész rendezvénynek nagyszerű buli hangulata volt. Kisgyermekes családok, vidám fiatalok, nyugdíjas korú párok jöttek el, hogy gyalogoljanak néhány km-t az ország legszebb vasútvonaláért.
Reméljük jövőre is lesz ilyen túra, és akkor kipróbálhatjuk a 15 km-es távot!
LINKAJÁNLÓ: