A természet tanulmányozása nélkül elképzelhetetlen a képzőművészeti alapismeretek elsajátítása.
Ezt Szeifert György, a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és AMI igazgató-helyettese mondta az iskolájuk képzőművész-növendékeinek alkotásaiból nyílt kiállítás megnyitóján, az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának SarokGalériájában. Hozzátette: túl azon, hogy a diákok megismerik a természet bizonyos szegmenseit, természeti tárgyú, esztétikai minőséggel rendelkező alkotásokat generálnak.
A kiállítás „Természet és művészet” címmel nyílt meg a Múzeumok Éjszakáján. A művésztanár a két fogalom kapcsolatát is feszegette megnyitóbeszédében. Mint elmondta, sok köze van a kettőnek egymáshoz, ugyanakkor egyre kevesebb, hiszen ma már elképzelhetetlen, hogy a tanítványok naphosszat üldögéljenek a szabad ég alatt, és a madarak röptét tanulmányozzák, mint Leonardo, vagy egy patakparton ülve a víz fodrozódó felületét lerajzolva az áramlás törvényeit összegezzék, esetleg egy lesben elbújva, élőhelyén keressenek fel egy állatot, hogy megfigyeljék mozgását, környezetét. Hangsúlyozta, hogy modern korunkban már a tájkép sem helyszíni szemlét követően, hanem internetről letöltött fotó alapján készül. A művészeti szakközépiskolát szerencsésnek nevezte, hiszen csak pár métert kell gyalogolniuk rajzbakkal, festőállvánnyal a vállukon, s máris az Arborétum fái alatt, bokrai között, vagy a lenyűgöző látványt nyújtó zirci medence peremén találják magukat. Az itt készülő szén-, pasztell- vagy akvarelltanulmányok más művek vázlataként, de akár önálló alkotásként is megállják a helyüket – mondta Szeifert György.
A házigazda intézmény részéről dr. Kutasi Csaba igazgató köszöntötte az érdeklődőket, egyben köszönetét fejezte ki az iskola igazgató-helyettesének a tárlat létrejöttéért.
Aki nem tudta megtekinteni a Múzeumok Éjszakáján a kiállítást, annak még lesz rá lehetősége: szeptember végéig fent lesz a tárlat a SarokGalériában
Kelemen Gábor sajtóreferens