Ezúttal is sikeres volt a Múzeumok Éjszakája a 30 éve város Zircen
A hagyományosnak mondható programok mellett fényfestésre, zászlószentelésre, „sátorozásra” is sor került a Múzeumok Éjszakáján, amely a 30 éve város Zirc rendezvénysorozatnak is részét képezte.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
Az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának programja a már megszokott, de meg nem unható forgatókönyv szerint zajlott. Időszaki tárlat nyílt, sor került a rajz- és fotópályázat díjainak átadására, a pályázatra beérkezett alkotások kiállítására, volt szakmai előadás, díszállat-bemutató, kézműves-foglalkozás, arc- és körömfestés, koncert, éjszakai túra, és ezúttal is fel lehetett fedezni apró csodákat a mikroszkóp alatt.
A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház sátoros ünnepet tartott, mely egyúttal az intézmény TÁMOP projektjének záró rendezvénye is volt. Felállítottak egy hanti sátrat és annak mini változatát, valamint egy mongol jurtát, melyben különböző játékokkal várták az érdeklődőket. Főként a gyerekek találták meg számításukat, a szabadtéri lovacskázáson túl a múzeumi épület tetőterében, a közelmúltban megnyíló Születés kiállítás játékait is birtokba vették, egy házaspár számára ugyanitt nagy örömöt jelentett, hogy felfedezte hozzátartozóit a képeken.
Az alkotóház udvarán kismesterségek képviselői mutatkoztak meg, kötelet vertek, nagyon régi rokkán fonalat fontak, egy kisebb csoport az intézmény logóját ábrázoló nemezszőnyegen munkálkodott, elkészítették a virágkoszorút a névadó emlékművéhez.
Lovagolni indul a hanti sátortól két kislány, az alsó képen szőnyeg készül a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház logójával
Az ünneplők rövid időre elhagyták a nyüzsgő udvart, s átsétáltak Reguly Antal szobrához, melyet új helyén első alkalommal koszorúztak meg. Ruttkay-Miklián Eszter igazgató elmondott néhány a nappal, mint égitesttel kapcsolatos titkot, varázsigét a rokon nyelvek világából, hogy távol tartsa az esőt, és a hanti nők hosszú hajfonatában, azaz a nap sugaraiban gyönyörködhessünk.
A Zirci Református Egyházközség zenés műsorral készült, a meghívott előadók, Varga Tamás és Varga Noémi a közönséget is bekapcsolták játékos, tréfás előadásukba.
A Békefi Antal Városi Könyvtárban a 30 éve város Zirc rendezvénysorozat központi jubileumi ünnepségén nyíló várostörténeti fotókiállításon túl vetített képes előadásokkal lehetett elmélyedni városunk múltjában. Ezúttal a Városháza is rendezvényhelyszín volt, itt Pék László zirci alkotó képeiből nyílt kiállítás.
Kicsiket és nagyokat egyaránt várt a református egyház zenés, (szó)játékos műsorára
Délután a bazilikában felemelő ünnepség keretében felszentelték a Zirci Városi Vegyeskórus zászlaját, majd este megszólaltak a templomi orgonák Kapitány Dénes orgonaművész és Nagy N. Lénárd OCist közreműködésével. Könnyűzenei koncerteknek is részesei lehettünk, a református-evangélikus templomban a Hangerdő Trió, a főtéren a Zenergia együttes lépett fel.
Késő este kialudtak az apátsági udvar fényei és a művészeti szakközépiskola diákjai, tanárai más megvilágításba helyezték a közelmúltban új külsőt kapó monostor homlokzatát…
Kelemen Gábor sajtóreferens