A zirci Városi Könyvtár és Művelődési Ház is színesítette a diákok utolsó, iskolában töltött napjait, az immár hagyományossá vált - 1991-ben indult Reguly hét, majd Reguly-napok – keretében.
Június 13-án pénteken, a Rákóczi téren várták a gyermekeket. Kis szeletét igyekeztek felvillantani azon hasznos időtöltéseknek, amellyel egész évben várják Őket. Válogatást kaptak a könyvtárban fellelhető irodalomból. A legnépszerűbb ifjúsági regények mellett az ismeretterjesztő könyvekbe, folyóiratokba és kézikönyvekbe is boldogan lapoztak bele a régi és új olvasók egyaránt. A pedagógusok közreműködésének köszönhetően sokan vették körbe a rögtönzött „kölcsönző-pultot”, ahol remek hangulatot teremtett Mikola Péter zenéje. Ezzel is reprezentálták, hogy hangoskönyveket és értékes gyermekdalokat tartalmazó CD-ket is kölcsönözhetnek a könyvtárban. (Folytatáshoz kattints a címre!)
Bachstetter Milán labdajátékokat játszott a gyerekekkel a játszótéren és füves területen. A gyerekek információt kaptak a nyári olvasópályázatról és a nyitva tartásról is. A passzív pihenéssel töltött napokat követően biztosan ellátogatnak a gyermekek a könyvtárba, hiszen most tapasztalhatták, hogy az árnyas fák alatt is el lehet merülni a könyvek világában.