Városunk alaposabb megismerésének érdekében hirdette meg kalandjátékát a Békefi Antal Városi Könyvtár és Művelődési Ház a „30 éve város Zirc” rendezvénysorozat keretében.
A „kalandoroknak” valamivel több, mint két hét állt rendelkezésükre, hogy a szervező intézmény által, a helyi intézmények adatközléseivel és a Zirc város honlapján fellelhető interaktív ismeretterjesztő feladatsor felhasználásával elkészített túralapokkal végigjárják a kijelölt útvonalat, és megoldják a feladatokat.
Meg kellett például tudni, hogy az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának kiállításában szereplő vadmacskának kik a társbérlői, melyik család képviselői készítették az OSzK Ciszterci Műemlékkönyvtárának intarziás berendezését, hány angyal látható a Szent Imre szobor lábánál, vagy az általános iskola „B” épületének térre néző homlokzatát milyen címer díszíti.
A kalandjáték eredményhirdetésére a Zirc Városi Gyermeknapon került sor. Az első helyen holtverseny alakult ki a Wágenhoffer-Koós Bálint, Wágenhoffer-Koós Raul és a Kovács Helga, Cserkész Botond, Cserkész Tibor összetételű csapat között. Második helyen végeztek Dombi Ferenc és unokái, azaz Rátódi József, Rátódi Ildikó, Rátódi Lilla, míg a harmadik helyet a Ruttkay-Miklián Emma, Lajtafalvi Eszter alkotta csapat érdemelte ki. A városunk alapos ismeretéről, megismeréséről tanúságot tevők természetesen jutalmat vehettek át.
Az esemény pozitív lecsengése miatt elképzelhető, hogy a szervezők újból meghirdetik majd a városismereti kalandjátékot, egyben köszönetet mondanak minden közreműködő, támogató szervezetnek a verseny eredményes lebonyolításáért.
Kelemen Gábor sajtóreferens