Nemzetközi képzőművészeti kiállításnak adott otthont Zirc városa
Német testvérvárosunk, Pohlheim általi kezdeményezést folytatva Zirc város önkormányzata helyi és partnervárosaink alkotóinak képeiből rendezett kiállítást a Városházán. A művészeti seregszemlére a 30 éve város Zirc rendezvénysorozat keretében került sor, a tárlat a jubileumi ünnepségen nyílt meg.
A Barótról, Pohlheimből, Nivalából, Traunsteinből és helyből érkező képeket Földesi Barnabás festőművész, a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és AMI művésztanára egy Olaszországból „importált” alkotással egészítette ki, persze csak gondolatban, így téve még inkább nemzetközivé a kiállítást. A művész ugyanis Ambrogio Lorenzettinek a sienai városházán látható „A jó kormányzás” című freskójával állította párhuzamba a zirci eseményt. A képen nincsenek városvezetők, kormányzók, politikusok, csak a polgárok nyüzsgését látni. Valaki éppen nyitja ki az üzletének az ajtaját, van egy kis körtánc a főtéren, egy hölgy hullahopp-karikát kísér pálcával, társalognak az emberek. Az olasz festő azt szeretné üzenni a képpel, hogy akkor jó a kormányzás, amikor nem látszik, ugyanakkor a városban élők megtalálják a maguk számításait. A vezetők bíznak a polgáraikban, és nem programot akarnak adni nekik, hanem megágyazzák a programot, biztosítják annak hátterét, körülményeit – mondta el Földesi Barnabás. Hozzátette: Zirc városa sokat merít Lorenzetti szelleméből, mert a képzőművészeti kiállítás is azt bizonyítja, hogy a jubileum alkalmából polgárain keresztül ünnepelteti magát.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
Örömtelinek nevezte, hogy mindig találkozik új nevekkel akár a helyi, akár a testvérvárosi kiállítók között, egyre többen nyúlnak a vizuális művészetekhez, ami azt jelenti, hogy ezek az alkotók valamilyen módon gyökeret tudnak verni azon a településen, ahol élnek. Kiemelte városunk gazdag testvérvárosi kapcsolatrendszerét, amiben az a jó, hogy nemcsak a diplomácia mozgatja, hanem személyes barátságok, spontán létrejött kapcsolatok is átszövik. „Vannak nyelvi akadályok, földrajzi távolság, de a művészet egy közös nyelv, amin keresztül meg tudjuk egymást érteni” – fogalmazott Földesi Barnabás.
Zirc a polgárain keresztül ünnepelteti magát, a művészet pedig a testvérvárosok közös nyelve – mondta megnyitóbeszédében Földesi Barnabás festőművész
A vendégek Nagy Judit és Hermann Boglárka zirci zeneiskolás diákok fuvolajátékára indultak el, hogy megtekintsék a képeket, s leadják szavazatukat a közönségdíjra. Az eredményhirdetésre a jubileumi ünnepség végén került sor. A Földesi Barnabás, Marton Veronika, Sudár Péter alkotta szakmai zsűri döntésének értelmében Szakmai Díjat vehetett át Doris Ritter pohlheimi, Walter Niederberger traunsteini, Riitta Latvala-Erkkilä nivalai, Bodosi Dániel baróti (posztumusz) és Hamvasi József zirci alkotó. A Közönségdíjat szintén egy helyi alkotó, György Ferenc érdemelte ki. A 30 éve város Zirc rendezvénysorozat logójának készítője, Hoffmann Bianka is díjazásban részesült, a III. Béla Gimnázium művésznövendékei által elkészített további logótervek pedig a képekkel együtt kiállításra kerültek a hivatal folyosóján. Zirc város önkormányzata a képzőművészeti kiállítás minden alkotóját emléklappal jutalmazta.
A díjakat Karl-Heinz Schäfer pohlheimi és Ottó Péter zirci polgármester adták át.
Karl-Heinz Schäfer, az ötletgazda Pohlheim város polgármestere gratulál Hamvasi József zirci alkotónak, az öt szakmai díjas egyikének. Mellettük a házigazda város polgármestere, Ottó Péter
A közönség soraiból a legtöbben György Ferenc alkotására szavaztak (Képünk illusztráció)
Kelemen Gábor sajtóreferens