Radnóti Miklósra emlékezett a Békefi Antal Városi Könyvtár és Művelődési Ház a Magyar Költészet Napján.
Patka Heléna „Oly korban éltem én” című pódiumszínházi előadása nagy sikert aratott a közönség soraiban. Az irodalmi összeállítás Radnóti Miklós születésének századik évfordulójára készült, öt évvel ezelőtt mutatták be először.
Az előadóművész részleteket olvasott fel az „Ikrek hava” című önéletrajzi írásból, melyből megismerhettük a korán árvaságra jutott költő gyerekkorát. Radnóti „Naplója” pedig a második világháború borzalmas éveibe kalauzolta a közönséget.
Patka Heléna drámai előadásmódjával idézte meg Radnóti Miklós tragikus sorsát
A prózát olyan drámai költemények szakították meg, mint a Nem tudhatom, a Hetedik ecloga, az Erőltetett menet, a Razglednicák, vagy a Töredék. A díszletben feltűnt egy falikép, melyen Radnóti Miklóst láthattuk a „hitvessel”, a közelmúltban 102. életévében elhunyt Gyarmati Fannival.
A tábor őrei mindent elvettek a költőtől, még a „Toldi szerelmét” is. Zseblámpájától is megfosztották, a sötétben írta utolsó verseit. A költemények túlélték a világháborút, korlenyomatként maradtak fenn az utókor számára.
Az előadást Dvorák Gábor rendezte.
Kelemen Gábor sajtóreferens