2014. március 25-én a zirci felső temetőben utolsó útjára kísértük Varga Zoltánt, Zirc város első szabadon választott képviselő-testületének alpolgármesterét, aki az első ciklus végén megbízott polgármesterként is dolgozott.
Varga Zoltántól több százan vettek búcsút. Külön beszéddel emlékeztek meg róla a falugazdászok, ravatalánál vadászkürtök hangzottak fel. Lelki üdvéért Huszár G. Lőrinc plébános atya imádkozott. „Zirci gyerekek voltunk, mint az itt állók közül sokan. Itt születtünk, itt jártunk iskolába, itt léptük át még kisgyermekként a templom küszöbét. Itt nőttünk fel, itt váltunk emberré, majd – mint oly sokan mások – innen szóródtunk szét az ország távolabbi részeibe. Zoltán nem, ő zirci maradt. Átvette a családfő szerepét szüleink halála után. Otthont teremtett a családjának, s nekünk, a testvéreinek is. Mi, testvérek, hozzá jöttünk haza, az ő zirci otthona lett a mi zirci otthonunk, és ezt most megköszönjük neki” – tolmácsolta az egyik testvér emlékezetét az atya.
Szerette a Bakony hegyeit, járta erdeit, élete utolsó éveit a vidék egyik legszebb részén, Bakonyszentkirályon töltötte, hogy aztán visszatérjen szülőhelyére, s örökre megpihenjen itt – hangzott el.
Utolsó akarata az volt, hogy csak egy szál virággal búcsúzzanak el tőle, a koszorúra szánt összeggel pedig támogassák a Zirci Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoporton keresztül a rászorulókat.
Varga Zoltán (1941–2014) temetése a zirci felső temetőben
Kelemen Gábor sajtóreferens