A közelmúlt egyik tendenciája, hogy a népszerű városi, fővárosi termelői-, és biopiacok népszerűsége után, vidéken is egyre több helyen nyílnak meg hasonló vásárok. Nagy öröm ez azok számára, akik a szokásos kereskedelmi láncokban kapható termékek helyett szívesebben vásárolnak minőségi kézműves portékát egy olyan kellemes, családias atmoszférájú helyen, ahol közvetlenül a termék előállítójának jelenléte szavatolja a termékek kiváló minőségét.
A Bakony és Balaton térségben nemrég Zircen nyílt ilyen helyi termelői piac: minden szombaton 9 órától 14 óráig tart nyitva. A helyszín pedig Zirc-Szarvaskút, a Szarvaskút Hotel területe.
Répás Tibornak, a piac létrehozójának a beszámolója a kínált termékekről és céljaikról:
„A piac létrehozásával alapvetően három célom volt. Az első a helyi lakosság kiszolgálása a környék termelőinek termékeivel, olyan választékot kialakítva, hogy az a mindennapi étkezési szokásokat is ki tudják szolgálni. Ezért hívtunk meg a piacra tojást, füstölt húsokat, sajtokat, tejtermékeket, mézeket, lekvárokat, szörpöket, liszteket, előállító helyi termelőket. A későbbiekben gomba, baromfi hús, pálinka, gyümölcslevek, és idényjellegű zöldségek és gyümölcsök is megtalálhatóak lesznek piacunk kínálatában.
A második kiemelt célom, hogy a turizmus által környékünkre látogatók kapjanak betekintést a helyi mesteremberek munkájába, legyen szó akár élelmiszerkészítésről, ajándéktárgyakról, kovácsoltvas termékekről, textíliákról, fafaragásról, vagy pusztán a bakonyi emberek közvetlenségéről és vendégszeretetéről.
A harmadik és egyben legrégebben dédelgetett álmom, a Szarvaskút Kemencés Étterem étlapkínálatát olyan ételekkel kiegészíteni, melyek helyi alapanyagokból készülnek. Szeretném, ha ezeket az alapanyagokat nem csak megkóstolni lenne lehetőségük a hozzánk látogatóknak, hanem lehetőséget kapnának arra is, hogy az ízletes portékák előállítóit személyesen megismerjék és a kézműves termékekből ne csak a bendőjükben, hanem kosarukban is vihessenek haza.
Fontos nekünk a termékek ilyen módon koncentrált elérhetősége és távolabbi étkezőasztalokra juttatása azért is, hogy a Magas- Bakonyban fellelhető kiváló alapanyagok, gasztronómiai adottságok hírét vigyék szerte az országban és mind többen keressék fel a vendégszeretetben és kikapcsolódási lehetőségekben egyáltalán nem fukarkodó, szűkebb szülőföldünket.”
Forrás: Magas-Bakony TDM