Kősziklára épített családi házban nyílt képzőművészeti galéria Zircen
Ha mi is pedagógusok lennénk, ötös osztályzatot adnánk Szeifert György művésztanár ötletére, aki a saját otthonában, a Szikla utca 5. szám alatt nyitott galériát.
A „Szikla Öt Galéria” különösebb építési, átalakítási munkálatok nélkül jött létre, azt ugyanis már jóval korábban elvégezték: – Amikor a házunkat építettük, és meszeltem a falakat, egy kedves barátom, Opra-Szabó István volt nálam látogatóban. Beszélgettünk, járkáltunk a terekben, és azt mondta, milyen jó kis galériát lehetne itt kialakítani. Tetszett az elképzelés, de végül több mint két évtizedet kellett várni a megvalósításra – mondta köszöntőbeszédében Szeifert György. (Folytatáshoz kattints a címre!)
A családi ház társalgójában létrehozott galériában minden az ötös számjegy körül forog, aminek egyszerű a magyarázata: 5-ös házszám alatt található, március 5-én született a házigazda és focistaként az ötös mezszámban szeretett játszani – tudtuk meg. A galéria koncepciója is a számszimbolikára épül, öt képet állíthat ki egy-egy művész, és ugyanennyi embert hívhat meg a megnyitóra. Az első kiállító Sudár Péter, a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és AMI művésztanára, akinek át is adta a házigazda szerepét az ötletgazda, ő nyitott ajtót az érkező vendégeknek.
A tárlatot megnyitó Földesi Barnabás tiszteletben tartotta a hely szellemét, és öt dologról beszélt. Amikor ezt a közönség tudtára adta, valaki megkérdezte: „De ugye nem öt órán keresztül fogsz beszélni?” „Ha lemérjük, még talán öt percen is belül leszek!” – jött a csattanós válasz a szónoktól, aki egy Jézustól kölcsönzött idézetet mondott el a Szikla Öt Galéria kapcsán, mely szerint a kősziklára épített házat az árvíz meg nem mozdíthatta.
Sudár Péterről megtudtuk, hogy pemzlijét a kétezres évek első évtizedében lerakta, ennek ellenére, valami titokzatos módon mégis készülnek képei. A számtalan csoportos kiállítás mellett két önálló tárlatot jegyezhet eddig, az első „Bárki” címmel nyílt meg Los Angelesben, a második „Valaki” címmel a zirci Szikla utcában. A mostani kiállítás címe arra utal, hogy a festő leszűkítette világát a napi kapcsolatok szintjére, barátokon, rokonokon, ismerősökön keresztül gyakorolja a körítés nélküli emberismeretet – hangzott el Földesi Barnabástól.
Szeifert György elmondta, évente öt-hat kiállítást szeretnének szervezni, tehát körülbelül két hónapig lesz fent egy-egy tárlat. Kellemes lesz az alkotásokkal együtt élni a mindennapokat – tette hozzá. A bibliai párhuzamot pedig találónak nevezte, mert tényleg kősziklára építették a házukat, emlékszik, alig bírták kiásni az alapot. A földből kijövő hatalmas kövek közül megőrzött és átnyújtott egyet a művésznek, hogy örökké emlékezzen erre a kiállításra…
Földesi Barnabás nyitotta meg a tárlatot. Szemben az ötletgazda, Szeifert György, az előtérben a Szikla Öt Galéria első kiállítója, Sudár Péter
Kelemen Gábor sajtóreferens