Továbbvándorolt a kupa a zirci terembérlők labdarúgó-versenyén
Harmadik alkalommal került megrendezésre a „Zirci Terembérlők Kupája” labdarúgó-torna a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Rákóczi téri tornatermében.
Mint ismert, a versenyt Zircen hobbilabdarúgás céljára termet bérlő közösségek részére írja ki a városi önkormányzat. A tornára ezúttal tizenegy csapat nevezett, amelyek egy hat- és egy öttagú csoportban kezdték meg a küzdelmeket. Ez volt az első olyan alkalom, amikor három különböző terem bérlői vettek részt az eseményen. (Folytatáshoz kattints a címre!)
Mindkét csoportból három csapat jutott tovább a középdöntőbe, ahol már egyeneses kieséses rendszerben mérkőztek egymással a felek. A hármas döntőbe a Veréb FC, Bakonybél és a Péntek FC jutott. A nevét a terembérlés napjáról kölcsönző együttes kiemelkedő teljesítményt nyújtott a fináléban, mindkét vetélytársát legyőzte, így aztán megérdemelten vehette át a „vándorkupát”. A Veréb és a Bakonybél párharca döntetlennel zárult, a helyek elosztásánál a gólkülönbség döntött előbbi javára.
A helyezetteket dísztárggyal és oklevéllel jutalmaztuk, illetve a szokásoknak megfelelően különdíjak is átadásra kerültek. A „Gólkirály” kilenc találattal Pálmai Zoltán (Bakonybél) lett, a „Legjobb mezőnyjátékos” címet Répás Zsolt (Péntek FC), a „Legjobb kapus” címet Boda Róbert (Péntek FC) érdemelte ki a versenybizottság döntése alapján. A díjakat Horváth Ivett, Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Emberi Erőforrás Bizottságának elnöke adta át.
A torna végeredménye: 1. Péntek FC 2. Veréb FC 3. Bakonybél.
A Péntek FC remek játékkal előrukkolva, veretlenül nyerte meg a III. Zirci Terembérlők Kupáját.
Álló sor, balról: Kacsala István, Répás Zsolt, Jakab Richárd, Párkányi Róbert. Elöl: Tábori Péter, Polgár Gergely, Boda Róbert, Hujber Gyula
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens