Kis hóember, nagy hóember
Vidám hóemberkék csúsznak le a könyvhegyekről…
(A folytatáshoz kattints a címre!)
Van okuk az örömre, hiszen a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB január 31-ével záruló HóOlvasó pályázata ezúttal is eredményesnek bizonyult, 66 gyermek összesen 551 hógolyóval tömte meg egy nagyobb hóember pocakját.
Berkesi Gáborné intézményi munkatárs elmondta: a téli szünet rövid, az ünnepeket a családok beszélgetéssel, játékkal töltik, ezért a nevezési időszakot kiterjesztették decemberre és januárra. A pályázatra tizennégy év alattiak nevezhettek, akik három korcsoportban bizonyíthatták az olvasás iránti szeretetüket: 10 felső tagozatos és 30 alsó tagozatos saját maga olvasott, a 6 év alatti gyermekeknek pedig – ők 26-an voltak – szüleik, nagyszüleik, testvéreik olvasták fel a meséket, verseket.
– Öröm látni, hogy minden évben vannak újak, akik éppen rákaptak az olvasás ízére, és vannak hűséges olvasók, akik egyre több kötetet „falnak”. Szerencsére gazdag a választék olvasnivalóból, a régi könyveket kiadták újra, és sikeresek a mostanában először kiadott ifjúsági regények, mesék is.
A szervezők az elolvasott, meghallgatott irodalmi művek mennyiségének megfelelően díjazták a gyerekeket. A jutalmazást Bognár Anita, Cz. Budai Katalin, Csóti Gabriella, az „Együtt a Könyvtárért” Alapítvány, Fábián László (UNIQA), a Hubert Fólia, Szabó Erzsébet és Tóth Erika támogatták. A pályázók átvehetik megérdemelt ajándéktárgyukat a városi könyvtárban, a legügyesebbek oklevelet is kapnak.
Üres kézzel egyébként senki nem tér haza, már egy hógolyóért is mézeskalács jár cserébe, melynek felirata: „Olvasni jó!”
Kelemen Gábor sajtóreferens