Munkáltatói fórumot rendezett Zircen a Veszprém Megyei Kormányhivatal
2014. február 14-ig pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások különböző, a működésüket elősegítő beruházásokra.
A pályázati lehetőségeket a zirci városházán január 20-án rendezett fórumon ismertette a Veszprém Megyei Kormányhivatal, a nagy létszámban megjelenő közönséget dr. Kovács Zoltán köszöntötte elsőként. A kormánymegbízott beszélt az elmúlt időszak eredményeiről és a 2014-es év pályázati lehetőségeiről. A Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva elmondta, a versenyszférában 100 000 új munkahely jött létre, 235 000-el dolgoznak többen a kormányváltás óta. A gazdaság stabilizálódott, hazánk kikerült az európai unió túlzottdeficit-eljárása alól. Kiemelte a vállalkozói szféra szerepét, amely a nehezebb időszakban is kitartott, sok tekintetben rajtuk múlott, hogy jelenleg itt tartunk és tervezhetjük a jövőt. Hangsúlyozta, a 2014-es esztendőben is lesznek pályázati lehetőségek, amelyek a vállalkozók boldogulását segítik.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
Veszprém megyében az álláskeresési ráta az országos átlag alatt található – mondta a kormánymegbízott, majd ismertette, hogy a pályázati rendszerrel megyei vonatkozásban milyen eredményeket sikerült elérni az elmúlt évben. Több mint 1800 munkavállaló munkahelyét őrizték meg, 97 fő vállalkozásának az elindításához járultak hozzá. A mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő-beruházásának támogatására kiírt pályázati program eredményeképpen 126 új munkahely jött létre 24 vállalkozásnál. A huszonöt év alattiakat érintő „Első munkahely garancia” program keretében 168 munkáltató részesült bér- és útiköltség támogatásban, melynek eredményeképpen 212 fiatalnak sikerült elhelyezkednie. A jelenleg is tartó téli közfoglalkoztatási programban 6321 főt foglalkoztatnak, és 1192 fő képzésére került sor.
2013-ban több mint 1800 fő munkahelyének megőrzését támogatta a kormány, s csaknem száz fő vállalkozásának elindítását segítette Veszprém megyében. Dr. Kovács Zoltán előadása
A kormánymegbízott kitekintett az elkövetkezendő időszakra is. Elmondta, az uniós források hatvan százalékát, mintegy 7000 milliárd forintot fordít a kormány a gazdaság fejlesztésére, ebből 1200 milliárd forintot terveznek kifejezetten munkahelyteremtésre és foglalkoztatás-bővítésre. A munkahelyvédelmi akcióterv keretében biztosított kedvezmények maradnak, folytatódik az „Első munkahely garanciaprogram” és „ A nők 40 év szolgálati jogviszonyának megszerzésének elősegítése” című program. Továbbra is támogatják a munkahely-megőrzést, és a tavalyi évhez hasonlóan 13 milliárd forintos országos keretösszeg áll rendelkezésre a kis- és közepes vállalkozások számára.
– A versenyszféra képviselői tudják a legjobban, hogy vállalkozni befektetéssel és kockázattal jár. Ezért fontos a tervezés, hogy aztán a megvalósítás során azokkal a tapasztalati számokkal találkozhassanak, amelyek előtte a papíron szerepeltek – mondta Ottó Péter polgármester. Hozzátette: a támogatások és pályázati lehetőségek a tervezési folyamatot könnyítik, a kockázatvállalás mértékét pedig csökkentik, elősegítve ezzel a vállalkozások boldogulását és fejlődését. A városvezető – visszautalva a néhány nappal ezelőtti területfejlesztési fórumra – felhívta a teremben ülő gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a tervezési folyamat a pályázati lehetőségek előkészítésében is rendkívül fontos. Most zajlik a 2014–2020-as programozási időszak területfejlesztési operatív programjának megalkotása, amelynek folyamatában lehetőség van a véleményezésre, javaslattételre a Veszprém Megyei Önkormányzat felé. A tervezési folyamat során megfogalmazott javaslatokkal formálható, hogy milyen pályázatok kerüljenek kiírásra a következő években rendelkezésre álló európai uniós forrásokra.
Katonáné Bellovics Andrea, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója részletesebben is ismertette a támogatásokat és pályázati lehetőségeket, Angyalosy Edina osztályvezető a TÁMOP pályázati lehetőségekről tartott előadást, Troják László, a Kormányhivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Szakigazgatási Szervének vezetője pedig a 2014. évi ellenőrzési irányelvekről tájékoztatta az érdeklődőket. Lencse Ferenc, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Zirci Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének vezetője elmondta, akinek kérdése van, forduljon bizalommal a zirci kirendeltséghez, és a fórumon elhangzott előadások prezentációját is bárki számára rendelkezésre bocsátják.
Kelemen Gábor sajtóreferens