Területfejlesztési fórumot tartott Zircen a Veszprém Megyei Önkormányzat
A tavalyi év végén a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése elfogadta a megyei területfejlesztési koncepciót, amely az alapját képezi az operatív programnak. A program kidolgozásába bevonják a térség önkormányzati, gazdasági szereplőit.
Ezzel a céllal érkezett a megyei önkormányzat küldöttsége a zirci városházára, de azok is élhetnek a javaslattétel lehetőségével, akik lemaradtak a fórumról.
Az uniós pénzek hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre, munkahelyteremtésre, a foglalkoztatás javítására kell fordítani, ezért a tervezés során a koncentráció és az integráció elveit kell figyelembe venni – mondta el dr. Imre László, a Veszprém Megyei Önkormányzat főjegyzője. Ezt bővebben úgy fejtette ki, hogy a rendelkezésre álló forrásokat lehetőleg ne aprózzuk szét, a meghatározott programcélok pedig kapcsolódjanak egymáshoz, a pályázatok kiírásával megvalósuló projektek egymásra épüljenek, egymást erősítsék. Fontosnak nevezte, hogy a prioritási rendet a térségi szereplők találják ki, ötleteiket, javaslataikat pedig juttassák el a megyei önkormányzathoz, hiszen így kapnak választ arra, hogy az egyes térségek vonatkozásában mi kerüljön bele a területfejlesztési programba. A részprogramra megyei szinten 17,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amiből Zirc és térségére 1,3 milliárd forint jut. Imre László hozzátette: azokat a programokat, fejlesztéseket kell megtervezni, amelyek a térségközpontokban születnek meg, ugyanakkor a térség egészére kihatással vannak.
A főjegyző hangsúlyozta, a következő hétéves időszak a gazdaság fejlesztését célozza meg, de a fennmaradó negyven százalékból lehetőség nyílhat infrastruktúrafejlesztésre is. Ezzel kapcsolatban azonban megint csak az integrációt hangsúlyozta, hogy ne csak utat építsünk, hanem az út vezessen is valahová, utalva ezzel a munkahelyteremtésre.
A Veszprém Megyei Önkormányzat küldöttsége a zirci városházán. Középen jobbról dr. Imre László főjegyző, mellette Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke
Projektötleteket úgy tehetünk, hogy letöltjük a Veszprém Megyei Önkormányzat honlapjáról (www.veszpremmegye.hu) a Területfejlesztés menüpont alatt található projektgyűjtő adatlapot, s kitöltve visszaküldjük a teruletfejlesztes@vpmegye.hu e-mail címre 2014. január 27-ig. Kérdéseket, javaslatokat is ezen az úton lehet közölni. A területfejlesztési koncepció és a programtervezet is elérhető a megye honlapján.
Kelemen Gábor sajtóreferens