Számot adott tevékenységéről a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház
A pravoszláv kalendáriumban január 13-a az év kezdete. A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház kitüntetett figyelemmel fordul a dátum felé, hiszen névadójának utazásai erre a területre estek, s a finnugor népek is itt élnek. Nem véletlen, hogy ekkor adott számot az intézmény elmúlt évi tevékenységéről, s jövőbeni terveiről.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
Pályázati forrásoknak, a kollektíva munkájának és az önkormányzat segítségének együttesen tudja be Ruttkay-Miklián Eszter igazgató, hogy sikerült erőn felül teljesíteniük az elmúlt évben. Tapasztalhatjuk ennek a nyomait, hiszen egy teljesen új külsejű, szépen feliratozott épületbe érkeztünk, láthattuk az átalakulóban lévő udvari szárnyat, az előadásokat pedig egy látványos tárlat „vendégségében” hallgathattuk. 2625 fő látogatta a múzeumot 2013-ban, de az igazgató hangsúlyozta, hogy ez a kimutatás csak az eladott jegyekre vonatkozik, hiszen a város lakossága térítésmentesen tekintheti meg a múzeumot, és nagyon sok ingyenes programot kínálnak. Az intézmény állandó munkavállalói létszáma három fő, de különböző közfoglalkoztatási programoknak és egy pályázati lehetőségnek köszönhetően ennél sokkal több embert tudnak foglalkoztatni.
Többek között ennek is tudható be, hogy a gyűjtemény kezelésében is jelentős lépések történtek az elmúlt évben. A múzeumba kerülő – néprajzi-helytörténeti gyűjtemény részét képező – 729 tárgyból 691-et megtisztítottak – tájékoztatta az érdeklődőket a gyűjtemény kezeléséért felelős munkatárs. Kirmer Anna elmondta, csapatmunkában dolgoztak, önkéntes munkaerő és a téli közfoglalkoztatási programban résztvevők egyaránt kivették részüket a munkálatokból, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum pedig hasznos tanácsokkal szolgált. A gyűjtemény a tavalyi esztendőben is gyarapodott, az ajándékba kapott néprajzi tárgyakért ezúton is köszönetüket fejezték ki az adományozóknak. Ezzel párhuzamosan a Bér Júlia-gyűjtemény leltározása is zajlik, ezt a munkát művészettörténész kolléga hiányában megbízással végzi az intézmény.
A héten egy épületfejlesztés műszaki átadása is megtörténik, melynek során megújult az alkotóház tetőtere, a mai kor elvárásainak megfelelő vizes blokk létesült a földszinten, központi fűtési rendszer kialakítására került sor – a LEADER-projekt mérföldköveit Varga Gábor ismertette. Az önkormányzat pályázati referense elmondta, a fejlesztés két célt szolgál: egyrészt lehetőség nyílik az alkotóház felújítására, másrészt be lehet építeni a tetőteret a látogatható tanulmányi raktárral, amely a TIOP-projekt keretében valósul meg. Mint azt megtudtuk, a tetőhéjazat cseréjét illetően sikerült konszenzusra jutni az Örökségvédelmi Hivatallal, ami azt jelenti, hogy a tizennyolcadik században épült Dubniczay-házból egy fedélszék-részlet megmaradt az utókor számára.
Horváthné Gazder Márta kézműves-oktató az intézmény „Nomád Múzeum” címet viselő TÁMOP-projektjéről adott tájékoztatást. A pályázat keretében elméleti és gyakorlati kézműves foglalkozásokat tartanak helyi és környékbeli oktatási intézményekben, óvodában. A programba bevontak egy pásztorkodással foglalkozó tudományos munkatársat, Varga Annát is. A pályázaton több mint tíz millió forintot nyertek, így nem csak a kézműves-foglalkozáshoz szükséges alapanyagokat tudták megvásárolni. Mézeskalács-ütőfákat készítenek, kirakós játékokkal gyarapodtak, folyamatban van foglalkoztató füzetek beszerzése és elkészítése is. A projekt lezárásaként a szentendrei skanzenbe viszik el a gyerekeket.
A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán is eredményesen szerepelt, a tavaszi-nyári időszakban ennek köszönhetően valósították meg a „Bakonyi mesterek, bakonyi műhelyek” programsorozatot, ősszel pedig – a művészeti szakközépiskolások közreműködésével – megújították a Reguly Antal életét, munkásságát bemutató állandó kiállítást. A Finnugor Világkongresszus támogatását is élvezték, képernyőt, lap topot, festéket kaptak tőlük.
Ruttkay-Miklián Eszter elmondta: szakfeladataik változatlanok maradnak ebben az évben is. Amennyiben lesz rá lehetőség, épületfejlesztésre, programok megvalósítására továbbra is pályázni fognak. A turistákat már – TIOP-pályázatuk címének megfelelően – kincsekkel a padláson szeretnék várni, a Múzeumok Éjszakáján „sátoros ünnepre” készülnek, a múzeum padlásterébe új kiállítást terveznek. A kosárfonó és a nemezelő tanfolyamot hamarosan indítják az első felújított műhelyben.
Tevékenységének bemutatásához prezentációt is használt az intézmény. Itt még a fedél nélküli Dubniczay-ház látható, de a rendezvényen megjelenő vendégeket már tető alá vitték. A képen Ruttkay-Miklián Eszter igazgató és Varga Gábor, az önkormányzat pályázati referense
Múlt és jövő…
A lépcsőházban
A tetőtérben
Múzeumi darab: megmaradt a tető egyik fedélszéke 1766-ból
Kelemen Gábor sajtóreferens