Szeretetszelet
Január volt akkor is, amikor Petőfi Sándor megírta egyik legismertebb ars poeticáját, a „XIX. század költői” című versét. Az ötödik versszak így kezdődik: „Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet…”. Nem tudni, hogy eljön-e valaha is ez az idő, de a képen látható kosárkákból legalább mindenki vehetett a „Mindenki Karácsonyán”, 2013. december 21-én.
Nem sokkal azután, hogy átléptem az apátsági udvar kapuját, egy szelet csokoládét nyújtottak felém. „Apróság” – mondta az ajándékozó. Lehet, hogy apróság, de lehet, hogy valakinek ez volt az egyetlen ajándék, amit kapott karácsonykor, hiszen a mai világunk sem a bőség kosara.
A „Nevelgető” Közhasznú Alapítvány apró ajándékaival kisgyerekek kínálták meg a negyedik adventi gyertya meggyújtására érkezőket. Az alapítvány képviseletében Kovács Eszter elmondta, ezzel az volt a céljuk, hogy a gyerekek a „kapni jó” mellett az „adni jó” érzést is megtapasztalják.
És bizony, egy szelet müzli szeretetbe csomagolva sokszor csodákra képes…
Kelemen Gábor sajtóreferens