A helyi járat tarifái és az önkormányzati bérlakások díjai is változatlanok maradnak
Nem hajt végre adóemelést az önkormányzat, miképpen a helyi járati közlekedésért és a lakásbérletért sem kell többet fizetni a következő évben – erről Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete döntött novemberi ülésén.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
Felülvizsgálta a helyi adókról szóló önkormányzati rendeletét a képviselő-testület, módosítás azonban nem történt. Vitát képezett ugyan az előterjesztés, ám a döntéshozók végül az eredeti határozati javaslatot támogatták, amely mellett Ottó Péter polgármester is érvelt. A városvezető elmondta, az önkormányzat nehéz helyzete miatt mindig is jelentős adóteher volt a zirci polgárokon, az egyensúly megteremtéshez szükség volt az adóemelésre, ezúttal azonban nem látja ennek a szükségét. A testület arról is döntött, hogy a jövő évben legfeljebb 2 952 000 forinttal járul hozzá a helyi járat üzemeltetési költségeihez, ami azt jelenti, hogy a Bakony Volánnak nem kell díjemelést végrehajtania, a 2013-as tarifák maradnak érvényben. Nincs változás a lakások bérleti díjaiban sem, a bérlőknek a jövő évben is a jelenleg érvényben lévő díjakat kell megfizetniük.
Nyugvópontra helyezték a képviselők a bányaterület kijelölésének kérdését azzal, hogy a gazdaságfejlesztés érdekében még 2010 őszén indított településrendezési eljárást eredménytelennek nyilvánították. Döntésüket arra alapozták, hogy a véleményezési eljárásban részt vett államigazgatási szervek – többszöri egyeztetést követően is – eltérő álláspontot fogalmaztak meg, így a képviselő-testület már az Állami Főépítész záró véleményét sem kéri meg.
Hasznosítja a zeneiskola egykori épületét, bérbe adja a sporttelepnél található vendéglátóipari-egységet az önkormányzat. Legalábbis megtette az első lépéseket a cél elérése felé, a tágabb körű hasznosítás érdekében módosították a Deák Ferenc utca 26. alatti ingatlanra kötött haszonkölcsön-szerződést, míg a „Sólyom Club” néven ismert büfé bérlésére pályázat került kiírásra. (Az eddigi használó visszaadta az üzemeltetést, ezért került napirendre a téma.)
Az eddigi évek gyakorlatának megfelelően 300 000 forinttal támogatja az önkormányzat a „Karácsonyi szeretetakciót”, melynek célja a rászoruló, idős, egyedül élő emberek és a rászoruló családok élelmiszercsomaggal történő segítése. A Magyar Vöröskereszt Zirc Területi Szervezetének kérelmét azzal a kiegészítéssel szavazta meg a testület, hogy a szervezet egyeztessen a városban működő karitatív szervezetekkel a párhuzamosságok elkerülése végett.
A Bakonyi Lovas Klub feloszlott a közelmúltban, az újonnan létrejött – nevével a nemes lelkű, gyöngéd lovagra emlékeztető – Cyrano Lovas Klub a lovas-pálya díjtalan használatának igényével – vállalva annak karbantartását, tisztántartását – fordult a képviselő-testülethez. Döntés született, hogy a terület használatára haszonkölcsön-szerződés készül az önkormányzat és a klub között.
Két épület. Első ránézésre talán kinézetre is hasonlítanak, abban még inkább, hogy mindketten üresen tátonganak. Balról a Deák Ferenc utcában található, eredetileg családi háznak épült ingatlan. A zeneművészeti oktatás 2011 őszén költözött át innen a gimnázium épületébe. Az önkormányzat célja, hogy hasznosítsa a Zeneiskola egykori helyét. Jobbról a „Sólyom Club”, amely kezdetben a Zirc Városi Sportegyesület használatában volt, majd bérbeadásra került vendéglátó-ipari célra. Üzemeltetését visszaadták, így a képviselő-testület döntött, hogy pályázatot ír ki az új bérlő kijelölésére
A városháza fóruma közmeghallgatással vette kezdetét. Az első napirend keretében a „KEOP 2.4.0/B/2F/10-11-2012-0003 azonosító számú, Zirc város területén lévő települési szilárd hulladéklerakó, mint szennyező forrás, és a lerakó által okozott szennyezés megszüntetése” címet viselő projektről adott tájékoztatást Spitz Roland műszaki ellenőr (a képen középütt). Az előadó ismertette a projekt főbb mérföldköveit és a kivitelezés menetét. Megnyugtatta a kedélyeket, hogy ennél nagyobb felfordulás nem lesz a lerakó körül, folyamatosan kedvezőbb állapotokat tapasztalunk, ahogy megkezdődik a hulladék elszállítása. Beszélt arról is, hogy erre a célra az Olaszfalu irányába vezető mezőgazdasági utat erősítik meg. Úgy látja, a határidő tartható, a munkálatokkal 2015 májusára kell elkészülnie a kivitelezőnek. Zirc Városi Önkormányzat több mint egymilliárd forintos támogatást nyert a hulladéktest rekultivációjára és kármentesítésére.
Kelemen Gábor sajtóreferens