Rendhagyó projektben vett részt a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola
Tehetségpontként működik a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola, így aztán lehetőségük nyílik arra, hogy különböző pályázatokon vegyenek részt.
Legutóbb egy rendhagyó projektre került sor az NTP-MR-MPA-12. számú pályázat keretében, melynek során az iskola más intézményekkel találkozhatott, különböző feladatellátási helyei pedig egymással testvérintézményi kapcsolatokat építhettek ki a pedagógusok, szülők és a társadalmi környezet bevonásával.
A különböző helyeken ügyeskedő művésznövendékek az alkotásaikkal kerültebb közelebb egymáshoz, egy kiállítás-sorozatnak köszönhetően sikerült leküzdeni a földrajzi távolságokat, a gyerekek megismerhették egymást, s egymás munkáit. A diákok a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola legtehetségesebb, legeredményesebben dolgozó fiataljainak a nyári táborban készített óriástextiljeit tekintették meg a megnyitó-rendezvényen.
A kiállítással – amely jelenleg is megtekinthető az általános iskola „F” épületében – az intézmény a társadalom figyelmét kívánta felhívni a művészetoktatás, tehetséggondozás, a gyerekek művészi igényű fejlesztésének a fontosságára.
A zirci közönség csodálattal és elismeréssel nyilatkozott az alkotásokról, szemük előtt visszatükröződött az iskola tanulóinak technikatudása, igényessége, kifejezőképessége, kreativitása, s nem utolsósorban belső világa.
Sötétítőfüggönynek is jók, de ennél sokkal többre hivatottak azok az óriástextilek, melyeket egy nyári táborban készítettek a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola diákjai (Fotó: Gurobi Bernadett)
Kelemen Gábor sajtóreferens