Születésnapi riport Vincze Ferenc és Vincze Lajos mestercukrászokkal
Nem felejtik el, hogy milyen szerény körülmények között indultak. Szorgalmuknak és kitartásuknak köszönhetően azonban az egyik legismertebb és legnépszerűbb cukrászda üzemeltetőivé váltak. Amikor megnyitottak, mindketten fiatalabbak voltak huszonöt évesnél, mára azonban elérték ezt az életkort.
Csütörtök van. Nem torkos, mégis kedvezményes áron lehet hozzájutni a finomságokhoz. Higgyék el, nem ebből a célból, hanem az ezt kiváltó okból érkezünk a városi televízió munkatársaival a Pepébe…
(Folytatáshoz kattints a címre!)
– Már tanulókorunkban eldöntöttük, hogy cukrászdát fogunk nyitni – mondják egyöntetűen a Vincze-testvérek, miután elhelyezkedünk a hangulatos vendéglátóipari-egységben. Nem marad el a sütemény és a kávé sem, de előbb két iparigazolványt tesznek elénk az asztalra. Mintha tegnap vették volna át, annyira büszkék ma is a már ereklyeként kezelt dokumentumokra. Sorolják: tanfolyamon, szakmai gyakorlaton, mestervizsgán keresztül vezetett az út az iparengedély kiváltásához.
– 1987-ben kezdtük el az építkezést családi összefogással. Egyéves kemény munka után ’88. november 18-án nyitottuk meg a cukrászdát – idézi fel a kezdeteket a testvérbáty, Vincze Ferenc.
Hangsúlyozzák, családi összefogással sikerült a vállalkozást beindítaniuk, az építéshez az anyagot szülői segítséggel és hitelből vásárolták meg. A szülők kezdetben nehezen barátkoztak meg az önállósulás gondolatával, hiszen gyermekeik a biztos munkahelyüket tették kockára (a Veszprém Megyei Vendéglátó Vállalat Cserhát Cukrászüzemében dolgoztak ekkor), hogy egyszer majd a saját üzemükben állítsák elő az oroszkrém kockát. Nem felejtik el, ötvenhat négyzetméteren tizenkétféle süteménnyel, fagylalt nélkül indultak, jelenleg több száz édesség közül választhatnak az idelátogatók.
Az egész jubileumi hét a nosztalgiázás jegyében telt el, régi fotók kerültek fel a közösségi oldalra. Az ünnep pillanatait is megörökítették, a teljes munkaközösség összeállt egy képre.
Tisztelik és megbecsülik a dolgozóikat, ezt bizonyítja, hogy név szerint is felsorolják azokat, akiknek a pályafutása már évtizedben mérhető: Regenye Imréné Ancsa húsz, lánya, Regenye Krisztina tizenkilenc, Lakner Istvánné Bea és Molnár Lászlóné Éva tizenhét, Lamszider Jánosné Ani tizenöt, Vankó Dániel tizenegy, Pallós Jánosné Andi és Stankáné Lambert Ágnes kilenc éve áll a cukrászda alkalmazásában. Nem feledkeznek meg a tanítványaikról sem, büszkén mesélik, hogy a régiek között vannak, akik már saját vállalkozást működtetnek, az újakkal kapcsolatban azt mondják: bizonyítaniuk kell még.
A huszonöt év során nemcsak törzsgárdája, hanem törzsvásárlói rétege is kialakult a PEPE cukrászdának, a zirciek és környékbeliek mellett az ország különböző helyeiről térnek vissza a vendégek az Alkotmány utcába.
Céljuk, hogy mindig megújuljanak, sorra eszelik ki az új recepteket, sok saját találmányú süteménnyel várják a vendégeiket. A cukrászipari fejlesztések mellett az idő multával építőipari fejlesztéseket is elvégeztek: előbb a termelőüzemet bővítették a szomszéd telken, majd 1998 márciusára kész lett az átalakított cukrászda.
Nemcsak az édesszájúak körében, szakmai berkekben is ismertek a Vincze-testvérek: nagyszabású versenyek – az „Év Fagylaltja”, „Magyarország Tortája” – zsűritagságára többször felkérték őket, szakvéleményüket iskoláknak is átadják, járnak vizsgáztatni. Mindketten „Aranykoszorús Mester” kitüntetéssel rendelkeznek, ami az elérhető legmagasabb elismerés a cukrásziparban.
„Ezúttal nem judózunk, hanem egy egészen más alkalomból jöttünk a cukrászdába” – a tévénézők számára valahogy így került felkonferálásra a riport. A Vincze család helyi „védjegyévé” vált küzdősport azonban mégiscsak szóba kerül, hiszen úgy látják, hogy az a kitartás és szorgalom, amire szükség volt az eddigi talpon maradáshoz, valahol ott, a tatamin lett megágyazva, az apai-anyai szellemiség által…
Vincze Lajos és Vincze Ferenc mestercukrászok a városi televízióval közösen készített riporton. A testvérpár huszonöt éve édesíti meg az életünket
Különleges tányér az asztalon. Ezt a dísztárgyat a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete ajándékozta a Vincze-testvéreknek a 25 éves jubileum alkalmából
Kelemen Gábor sajtóreferens