Újabb forgatócsoport választotta helyszínéül a Bakony sűrűjét. 2011. májusában horrort forgattak a Postásüdülőben, most az első magyar thriller forgatásának egyik helyszíne volt a Gézaházán lévő, évek óta lakatlan épület.
Fotó: http://vikendfilm.tumblr.com/
A forgatás Erdélyben kezdődött, majd a Bakony után a stáb a Bükkben folytatja a munkát. A 440 millió forint költségvetésű filmet várhatóan 2014 őszétől tekinthetjük meg.
Folytatáshoz kattints a címre!
Víkend
Az első magyar thriller
„Ha átléped a határt, nem biztos, hogy visszatérsz.”
A Víkend egy tragikusra forduló erdélyi hétvégéről szól. Három magabiztos budapesti sikerember, István az építési vállalkozó (Lengyel Tamás), Márta az ügyvédje (Gryllus Dorka), és László, az ügyvédnő férje (Simon Kornél) vadászni érkeznek a hegyek közt megbúvó faluba, hogy kipihenjék a legutóbbi – első fokon felmentéssel zárult – bírósági ügyük fáradalmait.
A vadászat rosszul kezdődik, Márta egy fatális véletlen folytán lelő egy helybélit, majd a hivatalos rendőrségi eljárás helyett a holttest eltüntetését és a hallgatást választja. A hegyről lefelé menet azonban kiderül, hogy a balesetnek szemtanúja is volt, aki pénzért hajlandó lenne hallgatni is, már csak a pénzt kell megszerezni, amiben András, a vállalkozó testőre és mindenese (Árpa Attila) segédkezik.
A hétvégi pihenés helyett egy sötét, titkokkal teli víkend következik. Lassanként kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik, hogy mindenki hazudik és fel akarja használni a többieket céljai eléréséhez. Ráadásul a három városi idegen játszmáiba egy ponton a helyi közösség bosszúszomjas tagjai is beszállnak, és a történet egy hajnali hajszában ér véget a hegyek között.
Rendező: Mátyássy Áron
Főszereplők: Gryllus Dorka, Lengyel Tamás, Simon Kornél, Árpa Attila, Vass Teréz, Szabó Domokos, Kádas József, Papp János, Bárnai Péter, Kasvinszki Attila, Kozma Károly, Vass Richárd, Csatlós Lóránt, Molinár István, Czene Csaba, Szalánczy Áron
Producerek: Csortos Szabó Sándor (T.Ú.K.-Tanár úr kérem!, Átok, Berosált a rezesbanda) és Pusztai Ferenc (Friss levegő, A nyomozó, Pál Adrienn, Drága besúgott barátaim).
Operatőr Győri Márk (Átok, Varga Katalin balladája, A hetedik kör, Boldog új élet),
Vágó Gothár Márton (Napozz Holddal – A Kispálfilm, Átok, Berosált a rezesbanda)
A stáb blogja: http://vikendfilm.tumblr.com/
Megjelent cikkek:
http://www.nlcafe.hu/szabadido/20131125/vikend-forgatasi-beszamolo-gryllus-dorka-simon-kornel/
http://hvg.hu/kultura/20131109_Vikend_forgatas
http://index.hu/kultur/cinematrix/2013/11/06/magyar_deliverance/