Az első gyilkosság a Földön egy testvérpár között történt. A történet végkifejletét és a bűnöst ismerjük, nem is ezután nyomozott Földesi Barnabás: az indítékot kereste, s közben egy újabb „bűntényre” bukkant…
Miért ölte meg Káin öccsét, Ábelt? Ezt a kérdést feszegette az előadó a Magyar Pünkösdi Egyház Bérea Gyülekezet Zirc „Novemberi Hétfők” előadás-sorozatának második állomásán, a Békefi Antal Városi Könyvtár közművelődési klubtermében.
Földesi Barnabás hangsúlyozta, Káin nem gyilkosnak született, hanem azzá vált. Ugyancsak hangsúlyozta az előadó a helyszínt: a testvérpár volt az első, akik a Paradicsomon kívül születtek. Szüleik bűnbe estek, ezért lettek kirekesztettek. Örökölték a géneket, egyikük sem volt különb a másiknál. Útjuk akkor vált ketté, amikor áldozatot vittek az Istennek. Ez az út az előadó szerint ma is meghatározza az emberiséget, úgy véli, egyik vagy másik utat járja minden ember a világon. „Én inkább Ábel lennék!” – tett egy személyes megjegyzést az előadó, ugyanakkor rögtön hozzá is tette, nem a végkifejlet miatt szeretne a fiatalabb testvér bőrébe bújni. (Folytatáshoz kattints a címre!)
Elsőre talán úgy tűnik, feje tetejére állt a világ: Káin, a földműves voltaképpen jócselekedet hajt végre, hiszen ajándékot visz az Istennek a terményeiből, saját kétkezi munkájának gyümölcséből. Ábel, az állattenyésztő is így tesz, az ő áldozatához azonban vér tapad: elpusztít egy bárányt. Az Isten mégis ezt az áldozatot fogadja el, míg a másikat elutasítja. Az előadó kifejtette, nem a két testvér között tett különbséget az Isten, hanem az áldozatok között: Káiné csak hálaáldozat volt, Ábel ugyanakkor Jézus Krisztus kereszthalálát vetítette előre a megölt báránnyal. – Nem volt jobb Ábel Káinnál, csak több világosságot, kegyelmet kapott, ezért jobban ismerte Istent, megsejtette, hogy az áldozatnak nem szabad vér nélkülinek lennie – fogalmazott az előadó. Hol itt az egyenlőség? – tehetnénk fel a kérdést, de ne legyünk ennyire türelmetlenek, a háromlépcsős bűnnek ez még csak az első foka volt. A kegyelmet az idősebb testvér is megkapja, az elhibázott áldozat után Isten mindent megtesz a vétkes lelki-gondozása érdekében, felkínálja neki a korrekció lehetőségét, amivel azonban Káin nem él. A harmadik lépcső maga a gyilkosság, de ez csak a következmény, az igazán nagy bűnt „második fokon” követte el a földműves, amikor nem hozta helyre tettét, s ezzel elfordult az Istentől.
A legtöbb krimiben a bűnös elnyeri méltó büntetését, ebben a történetben viszont nem így van, legalábbis nem úgy tűnik: a gyilkos „szabadlábon marad”, civilizációt, várost épít, s az Isten mindezt hagyja…
Földesi Barnabás a testvérgyilkosság indítékát kereste előadásában, s arra a megállapításra jutott, hogy a főbűnt Istennel szemben követte el Káin: elfordult tőle
Kelemen Gábor sajtóreferens