A Veszprémi Rendőrkapitányság a Veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulanciával közösen 2013 márciusában indította el bűnmegelőzési programját a Zirci kistérségben található lakásotthonok fiataljai számára, amelynek elsődleges célja az elkövetővé/áldozattá válás megelőzése, a dohányzás, drogfogyasztás veszélyeire történő figyelemfelhívás volt. A gyermekek havonta, életkoruknak megfelelő filmvetítéssel, játékos feladatokkal színesített rendezvényeken vettek részt, és a program zárásaként 2013. november 17-én ellátogathattak a Veszprém Cross elnevezésű terepkerékpár versenyre.
A hat lelkes és érdeklődő fiatalt dr. Rózsás János r. alezredes a Veszprémi Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója és a Veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia két munkatársa, Hubainé Lipp Katalin és Szintén Zsuzsanna kísérte el a megmérettetésre.
A gyermekeket napsütéses, jó idő és egy rendőrségi mikrobusz várta délben, azzal érkeztek a kerékpárverseny helyszínére, a veszprémi Gulya-dombra. A Veszprém Cross az országos SuperCross sorozat harmadik állomása volt, amelyen közel másfélszáz résztvevő indult. A mesterséges akadályokkal tarkított, közel két kilométer hosszú pályán a versenyzőknek a rajtvonalától nem messze egy kamionba kellett felcipelni a bringát, majd villámgyorsan felpattanni rá és továbbtekerni. A lakásotthon fiataljainak tetszett a verseny, a pálya érdekesebb szakaszait örömmel járták be és a mezőnyből hamar találtak maguknak kedvencet, akinek szurkolhattak. Közelről megcsodálhatták a versenybringákat, a nap végén pedig kerékpáros tankönyvvel, fényvisszaverős tornazsákkal és pólóval gazdagodtak.
forrás: police.hu