A Walla család nevét viseli a jövőben a felújított kardosréti híd
Mindenszentek előtt elkészült, hogy az emlékezők biztonságosan közelíthessék meg a temetőt. Hivatalos átadására november 13-án, a délelőtti órákban került sor a Cuha-patak két partját összekötő, Zirc-Kardosrét városrészben található hídnak, melyet az egykor itt gazdálkodó Walla családról neveztek el.
Ottó Péter polgármester köszöntőbeszédében örömét fejezte ki, hogy újra biztonságosan lehet közlekedni az elmúlt évek csapadékos időjárásának következtében megrongálódott hídon. Kiemelte a tulajdonos HM Verga Zrt. partnerségét, amely nemcsak rendbe hozta a fontos funkcióval bíró létesítményt, hanem befogadta a városvezetőnek azt a javaslatát is, mely szerint a hidat a Walla családról nevezzék el. Ottó Péter beszélt a névadók történetéről is, megtudtuk, hogy a család a tizenkilencedik században került Kardosrétre, amikor Walla Gyula a földbirtokos Ányos László lányát vette feleségül. Gyermekük, Walla Tibor az 1920-as évektől egészen az államosításig művelte a területet és gazdálkodott rajta. A családot ekkor megfosztották vagyonától, a kitelepítéstől azonban megmenekültek: a városrész lakóközössége – mint köztiszteletben álló, a településért mindig tenni igyekvő polgárokat – befogadta őket. A családnak van jelenleg is Zircen élő leszármazottja, Urbánné Walla Katinka, aki örömmel fogadta, hogy a családról kapja nevét a híd – mondta a városvezető, aki végül azt kívánta az állampolgároknak, hogy sok évtizeden át használhassák a létesítményt.
Tengerdi Győző, a HM Verga Zrt. vezérigazgatója beszédében kifejtette, hogy a fejlesztés illeszkedik a „A jövő a kezünkben van” elnevezésű közjóléti projekt-sorozatukhoz, melyet tavasszal indítottak útjára, s egy év alatt mintegy ötszázmillió forintot ruháztak be. Nagyon fontosnak tartják az erdők megnyitását, a gyermekek és felnőttek természetközeli nevelését, amit szintén a megvalósuló beruházások útján kívánnak elérni. A vezérigazgató egy párhuzamra is felhívta a figyelmet, amely a Walla Ferenc alapításában 1931-ben létrejött egykori Bakony Egyesület és a HM Verga Zrt. közjóléti céljai között mutatkozik. Tengerdi Győző jelképnek nevezte a hidat, szerinte azt a kapcsolatot is szimbolizálja, amelyet a veszprémi erdőgazdaság a lakossággal és az önkormányzatokkal kialakított.
Az ünnepség végén a polgármester és a vezérigazgató a nemzeti színű szalag átvágásával megnyitotta a hidat mindenki előtt.
Tengerdi Győző, a HM Verga Zrt. vezérigazgatója és Ottó Péter polgármester jelképesen is átadják rendeltetésének a hidat, melyet 3 200 000 forintból újított fel az erdőgazdaság
Kelemen Gábor sajtóreferens