Megújult a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság egyik legrégebbi tanösvénye, a Bakonybél melletti Boroszlán tanösvény.
Az őszi Bakonyban kirándulók tapasztalhatják meg először, milyen is a 2013 tavaszán arculatváltáson átesett nemzeti park új tanösvény táblája. A '90-es évek elején kihelyezett táblákat először 2003-ban kellett felújítani és újabb tíz év elteltével kerülhetett sor a mostani fejlesztésre, tájékoztatott Somlai Szilárd. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság oktatási szakreferens rögvest hozzátette, szerencsére a Bakonyban a tanösvény infrastruktúráját sokkal inkább az idő amortizálja, mint sem a vandalizmus. Remélte, hogy az új rendszer még sokáig fogja segíteni a kirándulók természetvédelmi szemléletének erősítését.
A kirándulók örömmel tapasztalják a kedvező változtatásokat (Fotó: Tremmer Tamás)
Megjegyezte, a változások miatt is érdemes az ősz utolsó napsütéses órákat kihasználni egy kis bakonyi kiruccanásra. Az Odvaskői parkolótól induló tanséta a Kőris-hegy oldalában vezeti a kirándulókat. Akinek kevés ideje van, az az Odvas-kői barlangnál visszafordulhat a rövid körről (ami kettő kilométer), míg a fittebbek végigjárhatják a nagy kört is a hét kilométeres távon. Ha közben elromlana az idő, beugorhatnak a bakonybéli Pannon Csillagdába is, ahol napszak és időjárás független élménydús csillagászati programon vehetnek részt.