ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
az Emberi Erőforrások Minisztériumával
és a Veszprém Megyei Önkormányzattal együttműködve
2014. ÉVRE IS KIÍRJA A BURSA HUNGARICA
FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATOT
HÁTRÁNYOS SZOCIÁLIS HELYZETŰ, ÁLLANDÓ ZIRCI LAKOS FIATALOK SZÁMÁRA
Az Általános Szerződési Feltételek értelmében
A PÁLYÁZATOKAT KIZÁRÓLAG A SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁG ALAPJÁN BÍRÁLJA EL
AZ EMBERI ERŐFORRÁS BIZOTTSÁG.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
„A” KATEGÓRIÁBAN PÁLYÁZHATNAK
azok a Zirc közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, akik
felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében),
teljes idejű (nappali tagozatos),
- alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben,
- mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben,
- egységes, osztatlan képzésben vagy
- felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2013. szeptemberében felsőoktatási tanulmányaik
Utolsó évét megkezdő hallgatók is az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya, amennyiben 2014 őszén már nem áll fenn, úgy a 2014/2015. tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.
„B” KATEGÓRIÁBAN PÁLYÁZHATNAK
azok a Zirc közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező,
hátrányos szociális helyzetű fiatalok, akik
- a 2013/2014. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, vagy
- felsőfokú diplomával nem rendelkező,
felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek,
és a 2014/2015. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében
az „A” kategóriánál meghatározott típusú képzésben kívánnak részt venni.
A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2014-ben először nyernek felvételt
felsőoktatási intézménybe, és tanulmányaikat ténylegesen megkezdik.
Részletes információk: www.emet.gov.hu (Bursa Hungarica)
A pályázati felhívást a postázásra nem kerül,
a DOKUMENTÁCIÓ ÁTVEHETŐ a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálatán,
és LETÖLTHETŐ a WWW.ZIRC.HU HONLAPRÓL.
FIGYELEM!!! VÁLTOZÁS A PÁLYÁZÁS RENDJÉBEN!
- A pályázat beadásához a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:
https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx
- A regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére.
Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe.
- A személyes és a pályázati adatok feltöltését követően, a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak.
AZ ELEKTRONIKUS RENDSZERBEN KITÖLTÖTT, ÉS ONNAN KINYOMTATOTT PÁLYÁZATI ŰRLAPOT
– A KÖTELEZŐ ÉS A JAVASOLT MELLÉKLETEKKEL EGYÜTT! –
A ZIRCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁN (Zirc, Március 15. tér 1.)
ÍRÁSBAN, A PÁLYÁZÓ ÁLTAL ALÁÍRVA, EGY PÉLDÁNYBAN KELL BENYÚJTANI
2013. NOVEMBER 15-ÉN, PÉNTEKEN 13 ÓRÁIG.
A BORÍTÉKRA KÉRJÜK RÁÍRNI: „BURSA
A pályázatról bővebb információt ad:
Zirci Közös Önkormányzati Hivatal
Zirc, Március 15. tér 1.
Kiss Barbara társulási referens --- Telefon: 06-88/593-702
Beküldte:
Kelemen Gábor sajtóreferens