A Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola is meghívást kapott arra a vetélkedőre, amelyet az „Erdők Hete” program keretében szervezett meg a Verga Zrt. a közelmúltban átadott alsóperei látogatóközpontban. Müllerné Vida Krisztina biológia-földrajz szakos tanárt, a gyerekek kísérőjét kérdeztük.
A pedagógus elmondta, nagyon alaposan megszervezték a rendezvényt. A tízfős zirci csapatot két terepjáróval szállította ki a helyszínre az erdőgazdaság, ami már önmagában élményt jelentett a gyerekek számára. Ezt csak fokozta, hogy a vetélkedőre az afrikai vadak trófeáit bemutató kiállító-teremben került sor. Frappáns kérdéseket kaptak a csapatok, és mindennek megadták a módját a szervezők. Tölgyfalevelet ábrázoló kártya feltartásával lehetett jelezni, ha a versenyzők párbajra hívtak ki egy csapatot, és pontot akartak rabolni tőlük. A szerezhető pontokat is levélkékkel illusztrálták – meséli a pedagógus. A Bakony élővilága, a víz napjainkban betöltött szerepe és a szelektív hulladékgyűjtés volt a három téma. „Vissza a városból a természetbe!” – ezt a címet kapta a vetélkedő, amely az elméleti részt követően virtuálisan is a természetben folytatódott, a gyerekek tájékozódási kézségét mérték fel a szervezők. – Iránytűvel már találkoztak az ötödik-hatodik osztályosok, de tájolót most láttak először – mondja a tanárnő arról az eszközről, amely segítette őket a feladat megoldásában. Kaptak egy térképet is, amin valódi és nem létező utak egyaránt szerepeltek, valamint egy kis szöveges navigációt. Így aztán mindenki szerencsésen visszatalált a bázisra az arborétum felfedezését követően.
A program kézműves foglalkozással folytatódott, melyhez előbb kevésbé lelkesen álltak hozzá a gyerekek, de az asztalokra kipakolt eszközök mindenkit „elcsábítottak”. Gyertyát öntöttek, agyag-ékszert készítettek, papírt merítettek, fonalat sodortak.
A házigazdák a vörösiszap-katasztrófa kitörésének harmadik évfordulójáról sem feledkeztek meg. – Egy perces néma gyászszünettel emlékeztünk meg az eredményhirdetés előtt – idézi fel a megható pillanatokat a pedagógus, aki a szervezők bőkezűségéről is beszélt: a csapatokat ebéddel látták vendégül, ajándékcsomagot, pólót kaptak. Végül a zirciek a negyedik helyen végeztek az Ajka, Devecser, Herend, Várpalota, Veszprém alkotta mezőnyben.
Antilopok – pontot lopok: a csapatoknak lehetőségük volt arra is, hogy a másik csapat által már megszerzett pontból raboljanak, ezzel is izgalmasabbá tegyék a versenyt (Fotó: Verga Zrt.)
Beküldte:
Kelemen Gábor sajtóreferens